1. Home
  2. Egyéb
  3. Budapest Central European Fashion Week 2018/19 FW

Budapest Central European Fashion Week 2018/19 FW

0
0

Idén is részesei lehettünk a Budapest Central European Fashion Week-nek. Várkert Bazár adott otthont rendezvénynek. Az idén a szervezői csapat nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ez a rendezvény stílusos és tényleg igazán a szakmának szóljon. Nagyon örültem, hogy személyesen is láthattam, azt a sok kis csodát, amik a kifutókon remekeltek. Elmondhatjuk, hogy nagyon sok tehetséges tervező van magyar frontos is és egész Középeurópában. Hisz ezen a rendezvények részt vettek a Visegrádi négyekből más országok tehetségei is. A háromnapos rendezvény nagyon sürű ütemterves volt, ezért most csak azokat a tervezőket és alkotásokat szeretném kiemelni, ami személy szerint engem nagyon megfogtak.

A rendezvényen kiegészítő tervezőktől láthattunk egy kisebb kiállítást, ami mindenféleképpen lélegzetállító volt. Különösen magával ragadtak Visi Dóri ékszerei. Nem csak technikai kivitelezése, de a filozófiai eszmei értéke is lenyűgözött. Jáde köves ékszerei többek, mint csak észerek, hanem magába hordozza azt a szimbólumot, amit ősidők óta társítanak hozzá. A jádénak misztikus vonatkozása van, és bőség, szerencse és a bölcsesség jelképe.  Szerintem ez igazán influencer’ munka volt.

A tervezők közül a Nubu nyűgözött le, de nem is tudom, hogy volt e olyan kollekciójuk, ami nem volt nagyszerű.  Bak Imre festőművész alkotásai inspirálták ezt a kollekciót. Magam is nagy rajongója vagyok a modern művészeteknek, főleg, ha a geometriáról van szó, ezért nem volt ismeretlen számomra festőművész munkássága sem. Ezek a ruhák, olyan moner és időt álló klasszikus és még is modern gondolatok, amik tényleg lenyűgöző, és még is egyedi.

A másik kollekció, ami nagyon közel került a szívemhez az Jesuisbelle anyaga. Nagyon kedvesen voltak, mert a sajtós anyagba egy különleges fülbevalót is adtak, ezenkívül, akik mind résztvettem az előadáson, szint úgy. Így kétszeresen boldoggá tettek.

Abodi Dóri is remekelt a mostani kollekciójával. Azt már nem is kell mondani, hogy hatalmas őstehetségről van szó, és ugyan a divatba igazi mélységet belevinni már zsenialitás. Munkájában megszólaltak a mély érzések és érzelmek. Nem tudom mi lehetett emögött, de az biztos, hogy ezek nagyon mélyen megérintettek engem is, és teljesen átjönnek a ruhákból. Szenvedélyesség jellemezte ezt a kollekciót.

Artista csapata kellemes meglepetést okozott és Delacier ékszerei is felvonultak, amiket külön öröm volt látni. Nagyon különleges extravagáns ékszerek voltak, amiket különleges technikával készítenek. Látszik rajta a geometria, futurisztikus és ezek a munkált időtállóak. Nagyon jól beleillett az Artista darabjaiba, aminél távol keleti és minimalista formavilág jellemző. Extravagánsak a ruhák is, csak úgy , mint az ékszerek. Az idei kollekció inspiráció forrása a szürreális formavilág. Fontosnak tartja kihangsúlyozni az irraconalitás mögötti különösségét, ami az álomvilágban is megnyilvánul.

Zsigmond Dóra munkáit is imádtuk.