Home Culture Interjú Bari "Damage" Máriusz íróval, újságíróval
Interjú Bari "Damage" Máriusz íróval, újságíróval

Interjú Bari "Damage" Máriusz íróval, újságíróval

0
0

Interjút készítettünk Bari Máriusz íróval, aki nem csak az írás nagy mestere, hanem nagyon sokoldalú személyiség is. Magyarország 25 legkreatívabb embere között említik a  Kreatív magazin 2013-as válogatásában. Ismerhetitek többek között a Damage Report című könyvéről.

 

Hihetetlen erő munkálkodik benned, szokták mondani neked? Nagyon sok mindennel foglalkoztál, és egy egész underground közösség vezetője voltál fiatalabb korodban. Az International Business School Budapest oktatójaként is foglalkoztál az új generációval és mellette íróként is tevékenykedsz. Izgalmas, színes életed van. Szoktál pihenni, hogy ennyi mindent csinálsz? Hogyan kapcsolódsz ki? Mit csinálsz, amikor éppen nem dolgozol?

 

Damage: Köszönöm, bár minden esetben van egy tíz évnél fiatalabb ázsiai kissrác, aki bárkinél “jobban csinálja”, úgyhogy van okom iparkodni, nehogy leverjen a feltörekvő ifjúság 🙂 Pihenés helyett prokrasztinálok inkább – nem dolgozok, hanem információt gyűjtök, szintetizátorokat tekergetek, kezelem a sorozatvírus-fertőzésemet (most éppen a Person of Interest, az Orphan Black és az iZombie van soron) vagy kigurulok két keréken, hogy majdnem sokadjára ne jöjjek vissza. De inkább mutatok egy zenét, amit csináltam, ilyen az, amikor nem dolgozok. Dolgozom. A nyelvtanhoz sem értek.

[soundcloud]https://soundcloud.com/planetdamage/glitch-baby-go-2014[/soundcloud]

 

Hogyan jött a kapcsolatod a cyberpunk műfajjal? Milyen pluszt adott neked?

 

Damage: Hisztérikus nosztalgiázó vénember leszek az interjú végére, ha ezt így folytatod 🙂 A cyberpunk sci-fi háromfrontos támadással tepert le – az egyik front a Sky Channel – Super Channel – Music Television hármas volt, ami a korakilencvenes években dugta meg nagyon az agyunkat a brit meg észak-amerikai popkultúrával, innen jött a legendás Aeon Flux sorozat, vagy a 120 Minutes alternatív zenei műsor, amiből shoegazertől EBM-ig remek alapozást lehetett kapni, ha elég nyitott füllel ültél a tévé előtt. A második front a Commodore Világ játékmagazin volt, aminek pont az első számában írtak egy Neuromancer című játékról, amiről azt írták, hogy a számítógép belsejében lehet vándorolni és mesterséges intelligenciák védenek titkos katonai adatokat, te meg eladhatod a bal vesédet meg a jobb karodat, ha éppen nincsen pénzed és sanyarú buta plasztikváltozatra cserélik le. Ez meg jobban megtetszett, mint amennyire az indokolt lett voln. Aztán 1992-ben megjelent a Valhalla Páholy gondozásában az első magyar kiadás és azt hiszem, ott sodort el a hullám a parttól, azóta se hozott vissza. A harmadik frontot meg azok a zenék jelentették, amik ehhez a kultúrkörhöz kapcsolódtak, ezeket hallgatva minden inger sokkal mélyebben fúródott be, ilyen volt például a Kraftwerk meg a Front 242, a Front Line Assembly, a Skinny Puppy… itt hagyom abba a listázást.

 

www.youtube.com/watch?v=n4oFcaVY8iQ

 

És hogy milyen pluszt adott.. inkább teljesen átformált, a Neurománcot pl. úgy tettem le, hogy “oké, ilyen világban akarok élni és ilyen életet akarok magamnak”. Gyors, neonbűzös, információterhelt, urbánus, corporate és politikai viszályokkal meg éjszakai voodooval terhelt világot akartam, össze is jött. Gyorsan tudok sok információt feldolgozni, tudok multitaszkolni, teljes arccal fordulok a jövőbe, bár mostanság egyre többször gondolom azt, hogy egy középjó scifiért már elég csak körbenézni a bolygón.

 

Vannak esetleg példaképeid, akiknek a munkásságát folyamatosan figyeled? Kedvenc sci-fi íróid?

 

Damage: Vernén meg Lemen nőttem fel és bár régóta nem olvastam tőlük semmit, a fiatalabb generációknak merném javasolni a teljes dupla életművet. A nagy kedvenc sokáig William Gibson, a Neurománc szerzője volt, őt Warren Ellis meg Grant Morrison képregényírók közelítik meg, ők több ötletet szülnek egy huszonpároldalas füzetben, mint mások egy élet alatt. Amúgy Gibson óta várok valakire, aki stílussal és ötlettel is képes egyszerre leteríteni. China Miéville, Hannu Rajaniemi vagy Paolo Bacigalupi egészen közel vannak ehhez az ideális terítőállapothoz.

 

Írtál egy fantasztikus könyvet, mesélnél róla? Miről szól a Damage Report? Várhatjuk a következő könyved? Min dolgozol most?

 

Damage: Egy mondatban összefoglalva: “hogyan képzeltük el a jövőt és mi lett belőle?”, mindezt egy nagyon személyes gonzószűrőn keresztül szubjektív véleményekkel, sztorikkal, hamburger méretű lolitákkal, fülhallgatón érkező legális placebo-drogokkal, ha ezt nem kötőjelezném, mindenki bodrogot olvasna és sok szexxel, mondtam már, hogy nem megy a nyelvtan? Belekerült több írásom más helyekről is, a saját blogom, a Planetdamage.com mellől még a Mondo magazin hasonnevű rovatának írásai is, a PEP! magazinba írt anyagom a fétiskultúráról.. úgyhogy a könyv egyfajta összefoglalója lett annak, amiket a kéziratzárásig kutattam.

 

Következő könyvből kettő is van: az egyik egy infografikákkal kapcsolatos angol anyag, a másik meg egy szinopszisszinten lévő regény még bizonytalan nyelven, amire eddig kaptam már olyan véleményeket hogy “rejtély, hogy benned hogy nincs egy kisebb városnak elég LSD” (nincs) meg “haverom amikor ilyeneket írkál, másnap és a következő pár hétben a pszichiátrián fekszik” (egy szabadkőműves páholyból írom ezt, ez számít?), úgyhogy ez is pontosan annyira lesz ijesztő, mint a Damage Report (sokan nem értik és félnek tőle), csak nem lesz benne annyi angol kifejezés és lesz eleje, közepe és vége is. Elméletileg.

 

A különböző társművészetekben, hogyan jelenik meg a cyberpunk? Most elsősorban nem az irodalomra és a filmművészetre gondolok, arról nagyon sokat hallani, hanem más területekre, mint például a képzőművészet, design, formatervezés.

 

Damage: Inspirációként, természetesen, a linzi Ars Electronica fesztiválokon pont ezen területek legjobbjait mutatják be évente, de erről többet valószínűleg ipari formatervezők tudnának többet mesélni. Koncepttervek ezer helyen láthatóak, elkészült vagy éppen el nem készült játékokhoz, filmekhez vagy portfoliokhoz, a Behance meg a Tumblr tele van ezekkel. Első körben Syd Mead meg Hajime Sorayama nevét mondanám meg érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy újra habzik a nyolcvanas évek retrója, zenében ezt synthwavenek vagy retrowavenek hívják, az ezt kísérő design meg már harminc éve is nagyon futurisztikus volt, úgyhogy ha most nem az, nosztalgiából annak vesszük. Amúgy a cybertér nagy végtelen rácshálós mezőihez nem kell nagy képzőművészeti vircsaft, a Processing nevű programozási nyelvet pont azoknak a művészeknek találták ki, akik ilyen látványvilágot pár sornyi kódból létrehozni. (Aztán rájönnek, hogy mire való igazából, és még jobbakat csinálnak.)

 

Milyen hatással van a cyberpunk esetleg a divattervezőkre?

 

Damage: A zenei szubkultúrák tagjai előszeretettel kombinálnak műhajakat, extravagáns plasztikdíszítéseket, lakkot, latexet, műanyagot, világító felületeket meg sok feketét, ezek jól is néznek ki divatfotókon meg filmvásznon, de a cyberpunk irodalom meg filmművészet is eléggé beledörgölte az arcunkba, hogy a stílus nem erről szól. A “borzas, extravagáns, dekadens jövő” persze izgalmasan néz ki a Mátrixban meg a Tronban, csak hogy a két legdivattudatosabb filmet említsem, a Blade Runner világító nyelű esernyőit már nem is említeném, meg azt sem, hogy én még az Ötödik Elem jövőképét is elég közelinek is érzem, azon meg Gautier dolgozott. A cyberpunk viszont inkább arról szól, hogy az elnyomó rendszer ellenében hogyan lépnek fel a társadalom szélére szorult egyedek vagy egyáltalán, hogyan élnek túl. Ilyenkor inkább a funkcionális viselet fontos, a feszesebb, katonai vonalak érvényesülnek, sok zsebbel, rejtőfelületekkel, azok a ruhák jobbak, amik jobban tapadnak, jobban szellőznek, többminden pakolható rájuk/beléjük és könnyebb bennük menekülni (ezt többen techninjának hívják, elég találó név). Egy utcai verekedésnél a műhaj meg a láncos nadrág lesz az első dolog, aminél fogva levisznek minket a földre, a hőképkeresők meg a LED-felületes pólókban találnak jó mintát, úgyhogy én nem hordanám ezeket, bár a Cyberdog meg a Plastikarmy pont ezt a vonalat lovagolta meg. Én inkább a japán Demobaza ún. techwear stílusát kedvelem, az Acronym vagy az Arc’Teryx dolgai is közelítenek olykor ehhez. Iris van Herpen meg Issey Miyake egyes munkái ha nem is cyberpunkok, de kifejezetten megemlítendőek. A legcyberpunkabb viselet viszont akkor is Adam Harvey sminkje, amely hatástalanítja az arcfelismerő algoritmusok működését.

 

 A zenével régóta nagyon szoros a kapcsolatod. Mesélnél róla?

 

Damage: Nosztalgikus vénember leszek, mondtam. A családomtól inkább az avantgarde meg a kísérleti zenék jöttek, a 180-as Csoporttól az Amadindáig meg Pendereckiig, általánosban Králl Szabi tervezőgrafikussal jártunk egy osztályba, tőle jött Jarre, Vangelis, Kraftwerk, a Front 242, később rengeteg techno, aztán ahogy az első PC-met megkaptam, az Elenderes srácok telepakolták demoscenes anyagokkal és úgy adták ki a szervizből, hogy “gondoltuk, hogy ez kellhet neked”… igazuk volt.

 

www.youtube.com/watch?v=rFv7mHTf0nA

 

Akkoriban jött szembe indokolatlanul sok new beat, acid, hardtechno, gimiben szimultán ment a black metal, az EBM meg a goa, aztán egy nap kaptam egy olyan nagyon furcsa válogatáskazettát egy Shadow nevű ürgétől, amin Front Line Assembly, Leaether Strip, Mentallo & The Fixer, Zen Paradox meg korai Paul Van Dyk volt… és ezzel pecsételődött meg a sorsom. Utána másztam bele mindenbe, rádióztam több évig, zenéket írtam, bulikat szerveztem, kevertem is rajtuk, rengeteg zenészt meg még több zenét megismertem, ezt meg tartom a mai napig, kötelező érvénnyel törlök folyamatosan albumokat a telefonomról és szerzek be újakat, hogy mindig legyen valami új, amire tudok figyelni. Nehéz amúgy nem zenében gondolkodni, a mai napig úgy hallgatom a zenéket, hogy közben úgy látom őket, mintha egy trackerben írnám, fentről lefelé csorog egy Excel-tábla egy halom számmal. Nem, annyira nem voltam jó amúgy matekból.

 

 

Nemrégiben amúgy pont egy Oltai Kata fémjelezte eseményen beszéltem a zenei profilozásról, ha sok zenét hallgatsz meg sokfajta zenei szubkultúrában mozogtál, egy idő után ráérzel arra, hogy melyik ember milyen, attól függően, hogy milyen előadók vannak a playlistjében.

 

 Mostanában milyen új technológiák, találmányok foglalkoztatnak?

 

Damage: A Snowden-akták meg egy egyéves londoni kiruccanás óta a különféle megfigyelési technológiák eléggé. Az otthonokba becipelhető 3D-nyomtatóknak is elég nagy impaktja lehet, várom azt az alternatív jövőt, ahol a csomagolóanyagaimat meg műanyagpalackjaimat olvasztom be és azokból készítek partiruhát a hétvégére. A B2C-k, uhh, az aggyal irányítható számítógépes megoldások izgalmasak, az ilyeneket kötném össze virtuális valósággal meg algoritmikus zenegyártó alkalmazásokkal. A VR-ben kifejezetten szeretnék eltűnni, idén van az ötödik olyan év, amikor azt ígérik, hogy végre lesz elérhető áru, polcról levehető VR-sisak karácsonyra, aztán persze mégsem. És ha már itt tartunk, a soha össze nem tekeredő kábelű fülhallgató a lista tetejét ostromolja.

 

Sokan nagyon sötétnek élik meg ezt az időszakot, főleg itt Magyarországon. Te hogyan látod a jövőt? Többek szerint elérkezett már az a mondhatni megjósolt „jövő”, de vajon mi jön ez után? Nem mondhatjuk, hogy nincs tovább…

 

Damage: Mindig van tovább. Nem kaptunk még AIkat (vagy nem tudunk róla vagy van eszük és szándékosan nem mennek át egy Turing-teszten sem), nem kaptunk még időutazást (vagy már nem), nem kaptunk galaktikus csillagjáró naszádokat (vagy csak nekem nincs bérletem rájuk), nem gyógyítottunk meg ezerféle betegséget és főként, az emberi ostobaságot sem gyógyítottuk meg, úgyhogy van még min dolgozni (ez meg egy publikus ajánlatkérés az akármilyenilluminatiszervezetek felé). A jövő amúgy mindenhol sötét, minden országnak megvan a maga rákfenéje meg hátulütője, nekünk is, másoknak is, az eseményhorizont viszont még mindenhol fényes és tág. Mondtam már azt, hogy egy középjó scifiért elég csak körbenézni a bolygón?