Interjú Bíró Borbála divattervezővel
Folytatjuk az interjú sorozatunk és most egy fiatal tervezőt mutatunk be nektek, aki nemrég végzett a Kreán. Nem is kell mondani, hogy nagyon tehetséges, hisz ez egyértelmű. Izgalmas diplomakollekciója a geometriai hangsúlyokra épült. A kreativitás vezéreli a tervezőt már egész kicsi kora óta. Középiskolai tanulmányai alatt határozta el magát végleg a tervezés mellett.
Gyerekkorod óta érdekelt a tervezés?
Kiskoromban is mindig örömömet leltem abban, hogy amit elképzelek meg is valósítom, legyen szó bármilyen kézműves dologról, rajzolásról. Nyolc éves korom körül a Szépia Rajzstúdióban kreatívkodtam. A tervezés irányába a gimnáziumi évek alatt indultam.
Hol sajátítottad el a szakmád csínját- bínját?
A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolás évek alatt bőr kiegészítők tervezését és megvalósítását tanultam, így a táskák és a cipők összhangját is fontosnak tartom a tervezésnél. Majd a KREA Kortárs Művészeti Iskola divattervező szakos hallgatója lettem, ahol idén júniusban diplomáztam.
Mennyire követed a nemzetközi trendeket?
Figyelem a különböző fórumokat, de nem megszállottan.
Kiknek ajánlod a ruháidat?
Diplomakollekcióm jelszava: Nézzük más szemszögből a világot! A ruhákat olyan nőknek ajánlom, akik nem félnek a szokatlan dolgoktól.
Ki a célközönség?
Intelligens, nyitott, művészetkedvelő, szokatlan, modern stílusú nők.
Mesélnél a tervezési folyamatról?
Szokatlan témákból szeretek inspirálódni és megálmodni a kollekció hangulatát. Ezt a gyűjtési folyamatot a vázlatok, anyagminták gyűjtése és a végleges tervek követik. A kedvenc részem a modellezés, amikor a ruha kilép a papírról a térbe.
Mi inspirált a diplomakollekciód tervezése során?
Diplomakollekcióm a vizuális illúzióra épül, mi szerint tévesen értelmezünk egy külvilágból jövő ingert. A tervezésnél az axonometrikus kocka, a negatív terek megjelenítése foglalkoztatott. A perspektivikus ábrázolásmód és az érzéki csalódások világa szintén megjelenik a kollekcióban. Escher és Penrose munkáiból ismerhetjük a lehetetlen térformákat, amik a szabásvonalakban jelennek meg, úgy, hogy közben azok nem veszítik el funkciójukat. A monokróm hangvételt üde színekkel próbáltam feloldani. A geometrikus, letisztult kollekciót friss fiatal elegancia jellemzi.
Mit jelent számodra a stílus?
Számomra a hitelességet jelenti, amikor rátalálunk a saját világunkat kifejező dolgokra.
Mi a kedvenc színed?
A türkizkék az álomszín.
Van kedvenc divatmagazinod?
Leginkább az Another és i-D magazinokat követem online.
Hétköznap miben szeretsz öltözködni?
A mindennapokban az egyszerűbb sportosan elegáns darabokat párosítom letisztult táska-cipő kombinációkkal. Fontos számomra a kényelem és a minőségi anyagok.
Számodra ki a legnagyobb divatikon?
Nincs egy konkrét személy, akit megneveznék. Szeretem a letisztult, nagyvonalú, minimalista irányzatot képviselő egyéniségeket és brandeket.
Mint gondolsz, mi a siker titka?
A siker titka alapvetően a szenvedély, a szorgalom és a szakmai tudás, de nem sikerülhet semmi, ha nem tudja magát eladni az ember.
Mi az álmod?
Fontos számomra a környezettudatosság, szakdolgozatom témájának is a fenntartható divatot választottam és jó lenne, ha az ebbe az irányba folyó törekvések világszinten is megvalósulnának. Reálisan nézve ennek kicsi az esélye, de egyénileg is lehet érte tenni és álmodni.
Mik a rövid és hossztávú terveid?
A közeljövőben szeretném tovább fejleszteni szakmai tudásom, a későbbiekben kellő tapasztalattal felépíteni a saját ruha-és kiegészítő márkámat.