1. Home
  2. Art
  3. /
  4. Design
  5. Interjú Csabay Ferenc divattervezővel
Interjú Csabay Ferenc divattervezővel

Interjú Csabay Ferenc divattervezővel

0
0

Csabay Ferencre jellemző a letisztult, finom elegancia. Kedveli a minimalizmust és a kiegyensúlyozott formákra törekszik. Ahogyan a mondás is tartja “a kevesebb az több”.

Nagyon kevés tervezőről mondható el az, hogy képes megtalálni azt a harmóniát, ami se nem túlzsúfolt, se nem egyszerűségében túl unalmas. Ezt az aranyközéputat nem olyan könnyű megtalálni, de Csabay Ferenc a Csf márka tervezője jól ráérez ennek az egyensúlyára.

Mindig is tervezőnek készültél, vagy a véletlen hozta így?

Nem tervezőnek készültem, de nem is a véletlen hozta. Már a felmenőim között is voltak iparral foglalkozók, szabók, szűcsök. Adott volt az irány. Először nem volt teljesen egyértelmű, hogy ezt akarom választani, de kaptam egy végső lökést NY-ban és kipróbáltam a divattervezést.  Jól döntöttem :).

Mi szerettél volna lenni gyerekkorodba? 

Konkrét elképzelésem nem volt. A kreatív dolgok érdekeltek, hogy valamit létrehozzak. Az alkotási vágy nagyon erős volt bennem, és végül is abból lett az iparművészetnek ez az ága, amit választottam.

Hol tanultál?

Először a Corvin rajziskola előkészítő kurzusaira jártam, utána pedig a Kreában diplomáztam. Még ezek előtt elvégeztem egy ruhaipari iskolát, hogy szabászati ismeretekkel is rendelkezzek. Ez a három iskola volt, ami fontosabb.

Egy kollekció elindítása hogyan történik?

Nagyjából van egy féléves periódus, amikor elkezdem és befejezem a szezon kollekciót. Ezt úgy szoktam csinálni, hogy az első fázisban adok magamnak egy hosszabb időszakot, amikor hagyom magam befolyásolni, minden külső hatás által, és jönnek az inspirációk minden területről. Olyankor még nem szoktam skiccelni sem.  Amikor már úgy gondolom, hogy érzem a színeket és a formákat, amiket  a következő kollekciómban akarok használni, akkor nagyon gyorsan leskiccelek néhány alapötletet. A ruhák konkrét kialakítása az első darabok készítése közben történik. A rajzaim sosem annyira pontosak, hogy azokat le lehessen adni egy modellezőnek. Az első darabokat mindig én csinálom meg saját kezűleg.  A próbababán kerülnek helyre pontosan a dolgok, és a részleteket is ott dolgozom ki pontosabban.  Tulajdonképpen menet közben áll össze a kollekció.

Van esetleg példaképed, akire nagyon felnézel?

Stilisztikailag nagyon szeretem a New York-i minimál tervezőket. Calvin Klein-t, Donna Karant, nagy kedvencem Jil Sander is, de a Chloé-t is szeretem. Illetve a kissé más stílusú, Yohji Yamamoto, aki igazán tud inspirálni azzal ahogy kezeli a minimalizmust. Ez a gondolat az amit én is szeretnék képviselni, a tradicionális formák újragondolását.

Milyen ruhákat tervezel legszívesebben? 

A CSF kollekcióknak a minimalizmus, konstruktivizmus és az elegancia az ideológiai alappillérei. Ezek által szeretném kialakítani a brand identitását. Kevesen merik bevállalni ezt a fajta egyszerűséget. Nem akarom sokkolni a közönségemet, de mégis izgalmas eleganciát szeretnék hosszútávon nyújtani nekik.

Mi szokott inspirálni? 

Bármi tud, ez nem meghatározható, ez lehet egy film vagy egy könyv, egy érzés, egy elkapott jelenet az utcán. Erre nincs konkrét válasz, az inspiráció jöhet bárhonnan.

Hol lehet kapni a ruháidat?

Lehet az Ourstyle Boutique-ban az Aréna plázában, a Black Boxban az Irányi utcában és a Printában a  Rumbach Sebestyén utcában. Ez a három hely van egyelőre itthon.

Férfi ruhákat is tervezel, vagy csak női ruhákkal foglalkozol?

A CSF-en belül női ruhákat tervezek, de novembertől indítok egy másik vonalat is „aCSF” néven. Ez egy casual vonal lesz, amiben ffi-női ruhadarabok egyaránt lesznek. A CSF irányvonala régebben kicsit kettős volt, mert voltak benne casual ötletek is, amik  megzavarhatták stilisztikailag a közönséget. Ezt most szétválasztottam, és marad a CSF elegánsnak, illetve lesz egy lazább vonal is, amiben minden casual ötletemet meg tudom valósítani. Az aCSF ffi darabjai meg onnan jöttek, hogy a Volkova Sisters együttest öltöztettem koncertre, és van két srác a csapatban így a Berger Dalmán kívül nekik is ki kellett találnom valamit és megtetszett ez a ffi-női párhuzamosság.

Mit jelent számodra a divat?

A minket körülvevő vizuális környezet befolyásolja az emberek hangulatát, teljesítményét és ennek a divat is szerves része. Nekem a Divat egyfajta ráhatást biztosít, hogy egy ilyen egyszerű dolgon keresztül tudjam kicsit pozitívan befolyásolni az emberek közérzetét a munkáim esztétikája által. Pl a napsárga ballonkabátaim a visszajelzések alapján mindig jókedvre derítik a viselőiket. A divat nem egy öncélú, felszínes dolog számomra, hanem van egy ilyen társadalmi filozófiai tartalma is.

Mit gondolsz a magyarok öltözködési szokásairól?

Abszolút fejlődik. Nem húznám le annyira amennyire szokás, mert azért látszik az, hogy van előrelépés folyamatosan évről évre. Összefügg azzal, hogy egyre több tervező van, és ami fontosabb, hogy egyre több minőségi produktum is van. Egyre többen lesznek megérintve és ezzel folyamatosan bővül az érdeklődők köre. Jó ránézni azokra az emberekre, akik merészek, és kifejezik magukat az öltözködésükön keresztül.

Következő kollekciódról mesélnél?

Október 30-án fog bemutatkozni az A/W kollekcióm az Ourstyle Boutique Mom parkban nyíló exkluzív pop-up üzletében. Folytatása lesz az előző kollekcióimnak. Nem szeretek a kollekciók közt csapongani, mert ahhoz, hogy egy brand-nek stabil identitása, stílusa legyen, ahhoz következetesnek kell lenni. Ez is a minimalista, konstruktivista megközelítést követi, de belecsempésztem  kézműves technikával készült különleges darabokat is.

Mióta létezik ez a márka? 

Nagyjából három éve, 2009-ben alapítottuk.

Mik a jövőbeli terveid? Álmod?

Szeretném az itthoni értékesítéseket kicsit fokozni. Van még pár üzlet ahol szívesen látnám a munkáimat, de vannak tárgyalásaink külföldön is, pl.Berlinben amiken egy ideje dolgozunk és jól haladnak, valamint remélhetőleg hamarosan lesz képviseletem NY-ban is. Álmodozni nem szoktam, bízom abban, hogy ami jó az megtalálja a helyét.

zp8497586rq