Interjú Csoboth Edina divatfotóssal
Csoboth Edina nagyszerű fotós tehetség és a mindenki által ismert Punk city alkotója, amivel elvitte az első helyet a divatfotó kategóriában a Sony World Photography Awards versenyén. Edina őstehetség, és reméljük még sokat hallunk editoriáljairól.
Miért, illetve hogyan orientálódtál a divatfotózás irányába?
A kezdeti időszakban csak puhatolózik az ember, aztán egyre inkább világossá válik, mi az, ami igazán érdekli, és mi az amiben igazán jó, bár utóbbiban még én sem vagyok biztos, mindenesetre az ötleteimet nagyon úgy néz ki, hogy csak a divatfotózással tudom megvalósítani.
Ki az, akinek a pályája, munkássága a legnagyobb hatást gyakorolta rád? Van-e olyan ember, akit példaképednek tekintesz?
Konkrét példaképem sosem volt, és nem is lesz. Párom képei és témái vannak rám hatással nagyobb részt. Aztán ott vannak a különböző divatanyagok. Nah meg ott van Tarantino, de őt már csak a hecc kedvéért említem, a szintén videotékás múlt miatt 😀
Miből szoktál inspirálódni?
Leginkább újságok, filmek, videoklippek. De lehet az egy madárkalitka is, nem vagyok az a válogatós típus 🙂 Aztán idén jó lenne rommá fotózni Budapestet azon belül is külkerületeket, a belvárosban pedig a rejtett zugokat…..Most végre jó idő van, úgyhogy szabadfoglalkozás gyanánt sokat sétálok, és merítek az utcából is.
Mi az álmod?
Az álmom, hogy kevesebbet álmodozzak. De hogy konkrétabb legyek. Kifejezetten nagy álmokat nem szoktam dédelgetni, főleg a kishitűségem miatt, inkább a jelenre koncentrálok, és az ötleteimre, hogy minél előbb megvalósíthassam őket.
„A művészet örökös vívódás”- ezt hogyan éled meg? Milyen jellegű problémák elé kerültél, amiket nehezen tudtál kezelni? Éreztél-e bármilyen holtpontot?
Saját magam ellensége vagyok. Az örökös önmarcangolás, elégedetlenkedés, bizonytalanság, ami gyakran eluralkodik rajtam. A kifakadásaimról leginkább párom tudna mesélni, aki nem győzi mosni az agyam, persze több-kevesebb sikerrel. Nehéz elfogadnom, hogy ez egy igen hosszú folyamat, amit nem egy csettintésre tanulsz meg. A holtpont egyébként télen szokott beköszönni, amikor képtelen vagyok kint fotózni….Jelenleg is vívódom, emésztem magam, egyszerűen túl sokat agyalok hülyeségeken.
Rendszeresek a pozitív visszajelzések a munkáiddal kapcsolatban? Gyakran keresnek meg ajánlatokkal?
Nyilván a környezetem, és azok, akik szeretik a képeimet elfogultak a munkámmal kapcsolatban. Mivel iszonyatosan tudom magamat bírálni sokszor jól jön egy-egy pozitív visszhang, pont annyi, amennyi kell. Ajánlatokból viszont jóval kevesebb van, pedig mindenre nyitott vagyok.
Mik azok a projektek amiket szívesen megemlítenél?
Ez az a visszatérő kérdés, amire mindig is egy választ tudok adni, mert egyszerűen felemelő élmény: Punk City. De ott van Majzik Zsóka SunnyDays kollekciójának kampány anyaga is, ahol megint csak minden egybe volt, főleg a hangulat. A metrós témát is nagyon élveztem. Kisebb-nagyobb izgalmakkal megfűszerezve. A non plusz ultra mégis az, amikor Frák Petivel karöltve örömfotózunk, teljesen spontán, és felhőtlenül!
Külföldön állítólag jobban nézik a teljesítményt az az a munka minőségét, de Magyarországon sajnos vannak helyek ahol az iskolázottság szerint osztályoznak. Érzed e ennek a hátrányát, vagy okoz e számodra problémát az elismerésben?
Az, hogy mi megy külföldön csak hallomásból tudom egy biztos ott sincs Debreceniből a kerítés! Az meg, hogy itthon mi megy, szintén nyílt titok. Sose voltam az a nyomulós/törtető típus, bármennyire is meg lenne hozzá a szám, az elveim mást diktálnak. Amit eddig elértem se abból fakadt milyen iskolában tanultam, hol, kinél próbáltam érvényesülni. Persze valahol szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig rám találtak azok az emberek, akikre számíthatok, főleg emberileg. Jelenleg is rájuk próbálok koncentrálni. A többi az időn, és a kitartásomon múlik, nah meg a szakmai elit nyitottságán!
Mik a jövővel kapcsolatos terveid?
Jelenleg több sorozaton is agyalok. Sajnos (nem sajnos) mivel egyre monumentálisabbak, egyre nehezebb a kivitelezésük is, és persze az időjárás is mindig bekavar. Ha a sors is úgy akarja a tavalyi (1,5 éve húzódik) nagy projektem idén összejöhet, egy szürreális (álom) téma, amit már csak csiszolgatni kell, aztán, ha ez kipipálva szeretnék jobban „rágyúrni” a fiú modellekre is 🙂
