Emese a sikeres Ydea online magazin főszerkesztője, de számos helyen is publikált már, mint például a Divat&Marketing szaklapnál, a The Budapest Fashion Journal-nál, a Marie Claire online-nál vagy a Street Fashion Budapest oldalán. Nagyon kivételes tehetség, aki figyelemre méltó kulturális tevékenységet folytat. Kiváló kommunikációs adottsága van, és munkájával gazdagítja a környezetét. Bármibe is kezd az nagyszerűen alakul, de ez nem is csoda, hisz komolyan veszi azt, amit csinál és maximalizmusa nem is engedné meg, hogy ne így legyen.
Miért kezdtél az újságírásba?
Kicsi korom óta érdekelt a divat, de ahogy elkezdtem a textilt, rá kellett jönnöm, hogy igen, érdekel ez a világ, de nem arról az oldalról, hogy tervezzek és egy márkával küszködjek. Mindig is szerettem írni és állítólag jól is ment (Persze fontos a folyamatos, “sírig tartó” tanulás és fejlődés!), véleményem meg volt! Nagyon hálás vagyok Simonovics Ildikónak, a Streetfashionbudapest alapítójának, hogy még évekkel ezelőtt felkért, hogy írjak nekik (ott kezdtem tehát), ez egyből nagy nyilvánosságot nyújtott számomra és sok kaput megnyitott előttem, sok embert megismertem ezáltal. Az újságírás számomra felelősség: hisz ha olvasnak (pláne sokan), akkor megmásíthatatlanul hatással lehetünk a világra, az emberekre. Én pedig fontosnak tartok kiemelni ügyeket, embereket, sztorikat és jelenségeket, összefüggésekre rámutatni és bepillantást engedni a felszín (és a hivatalos sajtóanyagok) mögé. Szerintem akkor van Értelme írni, ha azzal pozitív előremozdulást érhetünk el, tágíthatjuk az olvasók látókörét és diskurzust indítunk be.
Mesélnél a magazinról, amit együtt szerkesztettek?
Nagyon szerencsés vagyok, hogy Sziget Ágival együtt dolgozhatok, fantasztikus személyiség. Hihetetlenül inspiráló, nagyon beindítjuk egymás gondolkodását (azért külön-külön sem lenne gond ezzel ), egyszerre vagyunk ugyanolyanok és különbözőek is. Évek óta motoszkált már a gondolat a fejemben – meg piszkáltak is vele ismerősök – de egyedül nem akartam belevágni, viszont megtaláltam az “Igazit” Ági személyében. A magazinunk egyfelől a gondolataink, a véleményünk “játszótere”, mert mindenféle szerkesztőségi megkötés nélkül írhatunk – rengeteg téma van például, ami évek óta foglalkoztatott, de hiába írtam több orgánumnak, “nem fért volna bele”. Másfelől nagyon komolyan vesszük azt, hogy nyilvánosságot adunk olyan embereknek, tehetségeknek, projekteknek, kezdeményezéseknek, akik valódi értéket képviselnek, akiknek értékes mondanivalójuk van és akiket meg akarunk mutatni a nagyvilágnak.
Miből meríted az ihletet az írásnál?
Ez művészet abból a szempontból, hogy bármi megihlet. Legyen az egy ismerős által elejtett megjegyzés, egy közéleti történés, vagy bármilyen fizikai tárgy. De leginkább az emberek. Körülöttem és a nagyvilágban. Ugyanígy szerintem a divatot sem függetleníthetjük azoktól, akik “csinálják” (ezalatt pedig Mindenkit értek, a tervezéstől a kivitelezés utolsó fázisáig) és akik viselik. Önmagában – legyen akármilyen költemény az a ruha – klasszisokkal kevesebbet jelent, emberek nélkül. Emberek nélkül alapanyag, szabásvonalak, díszítések és részletmegoldások együttese “csupán”.
Van e példaképed, vagy olyan író, akinek a munkássága sokat jelent számodra?
Speidl Zoltán. Nemrég hunyt el és nagyon hiányzik. Tanított alapképzésen az egyetemen, igazából ha ő nincs, akkor nem rabol el végérvényesen az újságírás. Rengeteget jelent nekem, hogy fantáziát látott bennem, mert legendás újságíró, zseniális előadó és jó néhány Pulitzer-díjas kikerült a kezei közül. Sokat foglalkozott velem az órákon kívül is, a mentoromnak tekintettem és ezért nagyon hálás vagyok neki, remélem tudja.
Mi volt a legnagyobb kihívás számodra idáig?
Valahol minden egyes nap egy kihívás – az a kérdés, hogy ezt inkább kalandként vagy nehézségként éled meg. Persze vannak olyan anyagok, amik “prioritást élveznek”, ilyenek a riportjaim, ez az interjú és a publicisztika mellett a kedvenc műfajom. Aki írt már, tudja, hogy nem könnyű, van olyan téma, amin lassan több mint 2 éve dolgozom. Amúgy minden egyes téma, cikk és interjú kihívás – mert mindent véresen komolyan kell venni, amit kiadsz a kezed közül. Ami a kihívás értelmében nehézség, az sokszor másoktól függ: ilyenek a kései vagy a “nemkifizetések”, a lemondott interjúk (holott lapzártád van). De minden jó, ha a vége jó.
Van valami, ami még nagyon érdekel az újságírás mellett?
Rengeteg ilyen van! A szociológia, a kulturális antropológia, a politika, a mesterséges intelligencia. Amik pedig “társszakmák”, az az art directing, a styling, valamint a film és a videó.
Mire vagy a legbüszkébb?
Az YDEA-ra, a címlapsztorikra és a riportokra mindenképpen J Egyébként minden cikkemre. Fantasztikus érzés, hogy elképesztő emberekkel, szaktekintélyekkel készíthettem interjút – ez bizalom a részükről. Az pedig még jobb, hogy ezekre az anyagokra ők is büszkék. Ha egy cikk vitát vált ki, aktív diskurzus indul el, kapok egy csomó levelet, hogy “nahát, ezt nem is tudtam”, vagy “ez elgondolkodtatott”, akkor nagyon megérte. A számok és a statisztikák csak akkor érdekelnek, ha egy fiatal, feltörekvő tehetségről írok – akkor kéztördelve bámulom a felkúszó számokat, hogy az minél nagyobb legyen, hogy minél több emberhez eljussanak a munkái és a története.
Szenvedélyes ember vagy?
Ha valamit csinálsz, azt csakis szenvedéllyel érdemes. Dolgozni és szeretni is. Egyébként a napjaim konstans örök optimizmusban, izgatott “már megint kitaláltam valami újat”- életérzésben és “minden okkal történik és úgy lesz, ahogy lennie kell”-filozófiában telnek.
Mi tesz téged elégedetté?
Az nagyon irritáló válasz lenne, hogy minden egyes napom? Ha csak a munkát nézzük, minden egyes pozitív és építő kritikai visszajelzés, az Élesítés gomb és ha olvasom a nevem a szövegem alatt, felett, mellett.
Kedvenc blogod?
Ha néhányat ki kell emelnem, akkor az Garance Dore és a Manrepeller. Bár nem erre irányult a kérdésed, magyarok közül igazából egyet sem követek. A personal blogokra rá sem sikerült szoknom, legfeljebb akkor pillantok rájuk, ha valaki direktben elküld egy bejegyzést, hogy “na, ezt nézd meg”, sajnos nem a kifejezés jó értelmében. A “szakmázósabbakról” meg már rég “leszoktam” a rengeteg bullshit, tárgyi tévedés, stilisztikai hiba meg “témakoppintás + néhány saját gondolatot hozzácsapok” miatt. De ezek persze sokakat nem zavarnak sajnos.