Home Egyéb Interjú Fábián Zsanett fodrásszal
Interjú Fábián Zsanett fodrásszal

Interjú Fábián Zsanett fodrásszal

0
0

Egy tehetséges fiatal fodrászt szeretnék nektek bemutatni, aki bár csak nemrég kezdte pályafutását, de már is kiváló eredményeket ért el. Zsanett az ősz folyamán a Hajas Cut&Color Competition 2011 versenyen több kategóriában is nyert.

Milyen indíttatásból döntöttél a fodrászat mellett? 

Régóta érdekel és természetesen gyerekkoromban már meg volt erre a motivációm. Mindig fésülgettem és befontam a babáim haját. Aztán később persze komolyabban is elkezdett érdekelni a dolog. Ez részben édesanyámnak is köszönhető, ő mindig az én hajammal kísérletezett. Meg az is igaz, hogy az egész családunk képzőművészettel foglalkozik. Mindenki valami kreatív dolgokat csinál. Ezért számomra nem volt kétséges, hogy én is valami kreatív szakmát választok majd. Az érettségi után, amikor választanom kellett, hogy hová menjek továbbtanulni, nem mentem főiskolára. Hosszas keresgélés után találtam ezt a sulit, ahova most is járok.

Melyik iskolában tanulsz? Kinél tanultál?

A Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskolába járok. Itt vannak érettségi előtt és érettségi utáni képzések is, és többek között fodrászatot is lehet tanulni. Hajas Szalonban vagyunk gyakorlaton három éves képzésen. Direkt három éves képzésben veszek részt, hogy minél többet tanuljak. Úgy gondolom, hogy három év alatt sem lehet mindent elsajátítani, de talán az alapokat meglehet tanulni .

Van e példaképed, vagy olyan mesterfodrász, akinek a munkássága sokat jelent számodra?

Nincsen kifejezetten olyan, akinek minden munkáját imádnám, és akire teljes mértékben felnézek. Inkább mindenkitől szeretek tanulni, legyen akár tanuló, vagy mesterfodrász teljesen mindegy. Rengeteg fodrász munkáját nézem, részben onnan is inspirálódom és próbálok ellesni valami újat, amit eddig még nem tudtam. De talán Tim Burton stílusa az, ami engem a legjobban inspirál.

Mik az idei trend legnépszerűbb hajviseletei?

Most nagyon népszerű hosszú hajnál a fonás. Színben és stílusban a minél természetesebb haj az, ami trendi. Divat még a lenőttnek ható haj. Direkt átmenetesre festik, mintha lenövés lenne, szándékosan világosabbra festik a haj végét. Ezen kívül még olyan melírokat raknak a hajba, mintha tényleg a Nap szívta volna ki. Az extrém hajviseletben pedig a fehér szín az, ami nagyon népszerű. Rövid hajban a teli frufru, és a bubi haj ami még mindig megy, de emellett, még az is divatos, ha egy hosszra vágják mindenhol, körülbelül fül alatt, váll felett. Azt vettem észre hogy mostanában egyre többen ráveszik magukat arra hogy kipróbálják milyen a rövid haj. Fiúknál idén nagyon népszerű a bili frizura, de ezt nagyon kevesen vállalják be Magyarországon. Egyre gyakoribb tendencia viszont fiúknál is, hogy festetik a hajukat. Vagy divat még az is, ami még mindig tavaly is divat volt, hogy oldalt fel van nyírva, felül pedig hosszabb.

Tetszenek a mostani divatirányzatok?

Tetszik a mostani divat, bár én inkább az extrém színek felé hajlok, és nem annyira a természetes dolgok felé. Magamon sem. Ez a munkáimon is látszik, főleg amikor tényleg én találom ki azt, amit szeretnék. Külföldhöz képest szerintem Magyarország picit le van maradva divatban, ruhában, hajban, de azért kezdünk felzárkózni. Talán részben a blogok terjedésének is köszönthetjük, hogy az emberek egyre jobban mernek öltözködni és merik felvállalni a stílusukat.

Mik a terveid a közeli, valamint a távolabbi jövőben?

Először az iskolát szeretném befejezni, mert van még egy évem hátra, utána pedig külföldre szeretnék menni, ha sikerül. Jelenleg sodródom az árral.

Nemrég nyertél a Hajas Cut&Color Competition 2011 versenyen több kategóriában is? Mesélnél róla? 

Erre már kb. egy éve elkezdtem készülni. Szeptemberben volt a verseny és az előző év szeptemberében már kitaláltam, hogy nevezek. Hetente új ihletet kaptam, természetesen folyamatosan változtattam a koncepción a fejemben. Mindig valami még jobbat és színesebbet szerettem volna. Addig kell csinálni, ameddig nem lesz tökéletes valami. Aztán egészen nyárig húzódott a projekt, akkor sikerült befotózni az anyagot. Természetesen az utolsó pillanatra hagytunk mindent. Képeket kellet leadni a pályázatra és én öt képet adtam be. Három kategória volt a tanulóiban: női hajvágás, férfi hajvágás és női hosszúhaj. Két képet adtam be a női hosszúhaj kategóriában, egyet rövid hajban és kettőt férfi hajban. A Hajas kupa előtti napon meglehetett nézni a kiállított képeket. Akkor még csak sorszámmal persze. Már akkor sok pozitív visszajelzést kaptam, nagyon megdicsérték a munkáimat. Másnap, amikor eljött a kupa napja, iszonyatosan izgultam. Az előtte való este nem tudtam aludni, másnap pedig enni nem bírtam annyira izgultam. Amikor elkezdődött az eredményhirdetés, először a különdíjasokat sorolták. A legutolsó külön díjat én kaptam, és ezen nagyon meglepődtem. Ezután elkezdték mondani a helyezéseket. A férfi hajvágásban lettem első és második, hosszú hajban pedig a harmadik. A Szépvilág extra magazinba kaptam külön díjat. Nem hittem el, mikor kimondták a férfi másodikat, és amikor mondták az elsőt, és amikor a nőiben is sikerült helyezést elérnem, már nem tudtam hol vagyok, mi történik velem. Jó érzés volt nagyon.

Gyakran veszel részt fotózásokon is. Mesélnél a tapasztalataidról, élményeidről?

A legelső fotózásom két éve volt nyáron. Akkor még nem jártam fodrász iskolába, így fel volt adva a feladat. Persze mondtam, hogy megyek és megcsinálom, de úgy bizonyult, hogy nehezebb a feladat, mint ahogy gondoltam. De aztán persze megoldottam és jól sikerült. Azóta egyre többször járok, és ezekből a fotózásokból rengeteget tanulok. A legtöbb szakmai tudást fotózásokon szedtem fel. Nagyon jó benne, hogy vissza tudom nézni azt, amit csináltam, összehasonlítva azzal, amit elgondoltam. Így mindig érzem, hogy van miben fejlődni, változtatni. Volt, hogy két fotózásra is mentem egy nap. Fotózás van pár, ami nagyon emlékezetes számomra, de nyilván mindegyikben van valami olyan, ami miatt különlegessé válik. Általában amikor saját anyagot fotózok, és versenyre készülök az az, ami legkülönlegesebb számomra. Ilyenkor mindent én találok ki, hogy milyen legyen a haj, és a smink, és így nagyobb terem van magamat kifejezni. Általában ahova megyek fotózásra, ott megadják a témát, amire ki kell találnom valamit. Természetesen a témán belül szabad kezet kapok.