1. Home
  2. Art
  3. /
  4. Design
  5. Interjú Jakab Péterrel egy tehetséges designerrel

Interjú Jakab Péterrel egy tehetséges designerrel

0
0

Egy fiatal tehetséges designert szeretnék nektek bemutatni, aki egyben a Jazzékiel frontembere is. 

 

Mindig is ezt a szakmát akartad választani? Mondj néhány szót a szakmai múltadról. Mi vitt erre az útra?

Igazából, ha valaki kérdezi mivel foglalkozom, azt szoktam felelni, hogy dalszövegíró vagyok. A grafika egy fontos, de mellékes dolog számomra. Szükségem van rá, de megvagyok nélküle is, a zene nem ilyen. Az egész onnan jött, hogy édesanyám még festett amikor gyerek voltam, én pedig gyakorlatilag kihagytam az óvodát, úgyhogy szocializálódás helyett rajzolni tanultam tőle. Aztán gimnázium után, a katonaság elől menekülve javasolta egy barátom a Dekoratőr Iskolát (ami azóta megboldogult), és egy nagyon jó suli volt. Szóval ha válaszolnom kellene, hivatásomat tekintve dalszövegíró, munkámat nézve grafikus, végzettségem szerint dekoratőr vagyok. De azért én azt szeretném, hogy a Jazzékiel frontembereként gondoljanak rám továbbra is.

Nagyon szép lemezborítókat csinálsz. Mesélnél róluk?

Ez gyerekkori álom, merthogy vannak az igazi zenészgyerekek, akik mindenből hangszert csinálnak, meg vannak azok, akik előbb csinálják meg a lemezborítót meg a plakátot, mielőtt zenekart alapítanának. Én ebben a második kategória tartoztam mindig. Nézegettem a kazettatokokat és azt gondoltam, az valami nagyon komoly forma lehet, aki ilyeneket csinál: igazi vonalkódos cuccokat, igazi lemezkiadóknak, jó a szaguk, nagy gépeken nyomják. Beszereztem katalógusokat a lemezboltokból, kivágtam az ajánlókat magazinokból. Aztán a zenéléssel értelemszerűen elég sok bandát megismer az ember. Lemezborítót általában csak barátoknak csinálok. Mert ez egy nagyon lényeges része az egész zenekarosdinak szerintem. Mármint a pontos és jó megjelenés. Igyekszem mindig úgy hozzáállni, mintha magunknak csinálnám. Ez a szívem csücske, a legnagyobb hobbim.

Melyik a legkedvesebb projekted amiről szívesen mondanál pár szót?

A saját, a Holy Shit a nagy kedvenc, aminek azért sok hibája van, de az nagyon összetett munka volt. Bejártuk a környék összes könyvkötőjét a megfelelő műbőr beszerzéséért, felhajtottuk az egyetlen olyan aranyozót, akinél lehet választani árnyalatot, illetve négy helyről szedtük össze a papírt hozzá. A másik amit nagyon szeretek, az a Grand Mexican. Ott meg a koncepció volt a nehéz szülés, egy héttel a nyomdába adás előtt kidobtam az addigi 3D-s terveket, mert rájöttem, hogy szar az egész, és hát ez a Szabó Laci bandája, amiben játszik a Hegyi Áron is tőlünk, szóval nem tehettem meg, hogy picit is félvállról veszem. A Twist meg azért volt jó, mert végre leszámoltam a rohadék photoshoppal, mert azt meg gyűlölöm. De szeretem az olyan munkákat is, mint pl a Kamilla klip forgatása, amit Szabó Áronnal csináltunk, ott díszlettervező voltam. Jó szolgálatot tett benne a dekoros múlt, mert papírból ragasztgattam a maketteket (nem egyedül persze, a stáblistán rajta van a rengeteg segítő). Áronnal ez alatt barátok lettünk úgyhogy neki azóta is tervezek díszletet, hátteret stb. Mindig van valami őrültség, amibe belerángat.

http://www.youtube.com/watch?v=T3Xi_H48HYI

Jelenleg milyen munkákat csinálsz? Milyen munkákkal keresnek meg leggyakrabban?

Egyértelműen lemezborítók és zenekari körítések. De mostanában egyre több divattal kapcsolatos felkérés jött: gondolok itt a Király Tamás videóra, jelenleg a BP Clothing ügyeit intézem, de jövő héttől például az egyik patinás underground boltnak fogom újragondolni az arculatát. Készül egy Maszkura és egy Kollaps borító. Van sok terv.

Mit jelent számodra a design?

Egy felesleges dolog, amire sok pénzt költünk, hogy valami szart becsomagoljunk, amit rá akarunk sózni másokra. Szakmunkás, aki szeret a művész szerepében tetszelegni. Popénekes a komoly zenészek között. De jól néz ki – legalább, vagy ha úgy tetszik – cserében.

Miből szoktál inspirálódni?

Igyekszem nyitott szemmel járni, de általában azért mindig az adott feladat a fő inspiráció.

Van e esetleg olyan a szakmában, akinek a munkássága számodra példaértékű?

Miután én nem tartom magam hivatásos grafikusnak, igazából nem is nagyon merültem el ennyire ebben. Neveket nem tudnék, de rengeteg csodálatos dolgot látok, olyankor örülök is, hogy van még remény. Ismerősök között is rengetegen vannak, Kenczler Marci munkáit például nagyra értékelem. Sokan, nagyon sokan vannak nagyon jók és nálam sokkal jobbak. Valamint itt szeretném megemlíteni tanárom és barátom, Polónyi Gábor nevét. A Tanárbácsi nagyon meghatározó szereplője a sorsom alakulásának.

Mik a terveid a jövőre nézve? 

Erre az évre már grafikai munkákból megvan amit elbírok, de szeretnék csinálni legalább 3 videót még ezeken kívül, és úgy néz ki 2 lemezt írunk. Kósa Péter barátommal, aki egy remek fotós, például jövő héten kezdjük az egyik videót – egy húsz perces filmet – forgatni.