Tímea a Kreán végzett styliszt szakon. Ugyan nem ezzel a szakmával kezdte pályafutását és így sokáig nem is azzal foglalkozott amivel igazán szeretett volna, de végül úgy döntött, hogy mégis kitart álmai mellett és megvalósítja azokat. Nagyon tehetséges stylist, már biztos ti is sokszor találkoztatok az alkotásaival. Munkái többek között szerepeltek az Obvious Magazinban, de számos más online magazinba is. Stylingjainak különleges, izgalmas világa van, egyaránt modern és érzékeny.
Mindig is stylistkodni akartál? Mi vonzott erre az útra?
Pici korom óta a ruhák szerelmese és a rabja vagyok! Akkor még persze nem tudtam nevén nevezni a gyereket, sokáig rossz helyen is kutattam, ugyanis a modellkedéssel próbálkoztam, mivel azt láttam, hogy nekik a legjobb a világon, mert ott és abban lehetnek, ami nekem a leginkább tetszik. De én egyáltalán nem voltam alkalmas rá! Így aztán maradt a fősuli. Ez idő alatt mozdult meg bennem, hogy valahogy mégiscsak arra kellene tendálnom ami valójában vagyok, így beiratkoztam a KREA-ra. Plusz meg kellett érjek és meg kellett komolyodnom, így tavaly májusban döntöttem úgy, hogy egy életem én akkor is egy kártyára teszek fel mindent és stylist leszek, mert tényleg ez az életem, a hivatásom.
Hogyan jellemeznéd a saját stílusod?
Monochrome, minimalista. Illetve nagyon szeretem a régi idők ruháit, van is pár vintage darabom. A ’60-as, és főleg ’70-es évekért odavagyok. Amúgy tényleg, amennyire lehet manapság analóg vagyok ebben a digitális világban.
Rengeteg magazint veszek, főleg nemzetközit. A top favoritom az I-D, de AnOther, Lova, Elle UK, Marie Calire UK, Harper’s Bazaar, Vogue UK, szóval egy egész szobám van tele velük és imádom. Valamint manuálisan szeretek rajzolni és divatillusztrálni is. Sőt ezt az interjút is előbb kézzel írtam meg.
Milyen számodra egy jól öltözött nő?
Sikkesen szexi vagy szexisen sikkes. Jól párosítja és használja a mintákat és a színeket. Kombinálja a régit és az újat. Valamint tisztában van adottságaival. Tudja, és képes hordani azt amit visel, mert valóban az Ő, másnak bármennyire is tetszik vagy nem tetszik. Nem szeretem azt látni, ha valaki nem tudja viselni azt, amit kivett a szekrényéből. Szerintem ez a legrosszabb.
Ebből a szempontból (is) a nagymamám számomra a divat és a stílus ikon. Mindig, még 80 évesen is hihetetlen jól öltözött volt, ő a vezércsillagom és legnagyobb támogatóm onnan fentről is.
Mennyire figyeled szakmán belül a többiek munkáit?
Akiket szeretek itthon, őket figyelem és megnézem a munkáikat. De nem viszem túlzásba.
Vannak olyan emberek, akiket nagyon tisztelsz és felnézel szakmailag?
Itthoni mércével nézve Geszti Péter akit nagyra tartok. Nemzetközi szinten Edward Enninful és Terry Jones a top. Fantasztikus két pasi, illetve Kate Moss!
Melyik a kedvenc divatházad?
Givenchy, Alexander McQueen, Chloé, Gucci, Gareth Pugh, de Valentino, Saint Laurent, Balmain is le tud nyűgözni.
Számodra ki a leginspirálóbb stylist?
Hazai pályán egyértelműen Bognár Hajnalka. Fantasztikus, esztétikus látásmód, hihetetlen jó köntösben tálalva, mindig. Amúgy Edward, ki más?
Mik a jövőbeni terveid?
Szeretnék, mint eddig is minden lehetőséget megragadni. Sokat köszönhetek mindazoknak, akik mellett eddig is asszisztáltam. Célom, hogy feljebb jussak, és legjobbak közé kerüljek. A jövőben szeretnék magazinnál stylist lenni, mert mindig is ez volt az igazi célom.
Mi az álmod?
Az I-D Magazinnak dolgozni. Mi más?