Egy fiatal tehetséges stylisttot szeretnénk nektek bemutatni, akit már biztosan sokan ismertek, hisz szerepelt a Divatkreátor tehetségkutató versenyén és emellett a Lack magazin állandó stylistja.
Mindig is ezt a szakmát akartad választani? Mi vitt erre az útra?
Körülbelül hat, vagy hét éves koromtól foglalkoztat a divat. Emlékszem, édesanyám állandóan vásárolt magának divatmagazinokat. Azonnal lapozgatni kezdtem őket és megjelöltem, hogy mi az ami tetszik. Folyamatosan néztem a divatcsatornát és a videoklipeket. Mindig figyeltem a ruhákat amikben a sztárok vannak. A négy évvel fiatalabb unokahúgommal általában azt játszottuk, hogy beöltöztettem mindenféle ruhákba, rongyokba, sálakba, majd lefényképeztem benne. Sajnos nem vettük filmre, pedig most nagyon szívesen visszanézném, hogy nyolc évesen miket „stylingoltam”.
Aztán ez valahogyan egyértelművé vált számomra, hogy divattervező leszek. Tizennégy éves koromban már nagyon sok divatrajzom volt, és akkoriban jött el a pályaválasztás időszaka. Természetesen olyan iskolát kerestem, ahol ezt tanulhattam. A stylistkodás pedig az után jött, hogy lediplomáztam divattervező szakon… Kicsit nehéz összeegyeztetni a kettőt, így a tervezés háttérbe is szorult mostanság, de nem végleg!
Van e esetleg olyan a szakmában, akit példaképnek tekintesz?
Nagyon sok emberre felnézek, nem is feltétlenül csak szakmabeliekre… Tisztelem a kitartásukat, a bátorságukat, a tehetségüket. Természetesen tudnék azért fölsorolni kedvenc tervezőket. Köztük azonban nem tudok különbséget tenni, mindegyik kollekciójában van olyan ami nagyon tetszik, és néha van ami kevésbé… Nagyon szeretem Alber Elbaz, a Lanvin divatháznak tervezett kollekcióit, szeretem Jean Paul Gaultiert, új kedvenceim Haider Ackermann, és Stéphane Rolland, de nem is folytatom a felsorolást, mert tényleg nagyon hosszú lenne a lista…
Miből szoktál inspirálódni?
Ez nagyon változó, és attól is függ, hogy éppen min dolgozom, tervezés, vagy styling… Tervezéskor általában olyan témákból inspirálódok, amik éppen foglalkoztatnak. Lehet az egy könyv, egy film, de lehet hogy éppen csak egy darab textil, nagyon sok impulzus ér és nagyon sok ötletem van, nehezebb számomra eldönteni inkább azt, hogy melyiket valósítsam meg.
Stylistként inspirálódom természetesen más tervezők munkáiból, magazinokból, igyekszem olyan összeállításokat csinálni, ami nemzetközi szinten is megállhatják a helyüket… Azt szeretném, hogy ha az ember ránéz a fotóra, olyan akarjon lenni, mint a modell a képen, „kívánja” meg azt a ruhát, ami rajta van. Nagyon izgalmasnak találom, hogy az itthon megtalálható alapanyagból (gondolok itt üzletekre és magyar tervezők munkáira) olyat alkotni, ami azt az illúziót kelti, hogy a felhasznált ruhadarabok a nagy divatházak üzleteiből származnak és ezzel rámutatni arra, hogy ők is annyira tehetségesek, mint a külföldi tervezők, de nagyon sok múlik a „tálaláson”…
Mostanában egyébként szeretem nem csak a stylingot megvalósítani, hanem a fotózások koncepcióját is megálmodni… Szeretem kitalálni/megszerezni a helyszíneket, a modelleket, egyszóval az egész hangulatot, illetve leszervezni azt a stábbal. Ilyenkor is sok minden inspirál, a hétköznapi dolgoktól az egészen extrém szituációkig. Nehéz olyan dolgot kitalálni, amit ne csináltak volna már meg, vagy úgy földolgozni egy témát, ahogyan még nem láttuk, de ettől lesz izgalmas. Nemrég például egy taxiban ülve jutott eszembe egy koncepció, amit ha minden jól megy, meg is fogunk valósítani a Viszlay Márkkal.
Mi a véleményed a magyar fashion szakmáról? Mennyire van itthon divatélet?
Úgy látom hogy hazánkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a divatra az emberek a recesszió ellenére is. Aminek nagyon örülök, persze van még min csiszolni… A magyar fashion szakmáról az a véleményem, hogy tele vagyunk tehetséges emberekkel, akik nehezen boldogulnak. Sok jó tervező, fotós, sminkes, fodrász, stylist van, de még mindig kevés az igény itthon a minőségre… a Megrendelők rajtuk spórolnak, és inkább hívnak kezdő, amatőr embereket, csak ne keljen fizetni, cserébe megjelenést ajánlanak fel. A másik szomorú, de említésre méltó dolog a szakemberek közti nézeteltérések, amik hátráltatják a munkát. Én nehezen élem meg ezt, és sok időbe telt elfogadnom, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de igyekszem mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, és türelmesen hozzáállni mindenkihez akivel dolgozom, mert minden bizonnyal hozzám is kell… Igyekszem elkerülni a konfliktust, és kompromisszumokat kötni, szerintem ez nagyon fontos. Szerencsére nagyon kevés emberrel kerültem nézeteltérésbe, ettől függetlenül elismerem mint szakembert, tisztelem a munkáját maximum emberileg nem tudok azonosulni vele. Talán az a baj, hogy az emberek nehezen választja el a munkát a magánélettől, és gyakran uralkodik el az előítélet és a személyeskedés.
Stylistként bizonyára sokkal jobban megnézed az utcán járó embereket. Mennyire stílusosak a magyar emberek? Miben különbözünk külföldtől?
Szerencsére azt tapasztalom, hogy a magyar emberek egyre stílusosabbak, és egyre inkább kezd elmosódni a „határ” a külföldi és magyar emberek öltözködése közt. Úgy gondolom, ahhoz, hogy a magyar ember stílusosabb legyen, kell egyfajta “intelligencia”. Nem azt értem ezalatt, hogy bújniuk kell a divat és az öltözködéstörténeti könyveket, vagy a divatmagazinokat. Intelligencia alatt egyfajta nyitottságot értek az esztétikus öltözködés igénye iránt. El kellene fogadni, hogy a ruházkodásnak nem csak funkcionális szerepe van a 21. században. Meg kellene érteni, hogy a stílus valóban nem a pénzről szól (mondhatnám azt a közhelyt, hogy turkálóból is föl lehet jól öltözni, de ez valóban így van).
Fontos, hogy az emberek elfogadják azt, hogy gyakran nem jó az a kép amit magukról kialakítanak… Minden ember másképp látja saját magát, mint a környezete, és ez gyakran súlyosan eltér egymástól. Ez normális dolog szerintem, viszont el kell fogadni a szakemberek véleményét illetve tanácsát, ezáltal ő is jobban érezheti magát. Kell egy egészséges önkritika, ami szerintem hiányzik nagyon sok emberből. Sok minden közrejátszik abban egyébként, hogy az ember elveszíti az érdeklődését és az igényét az ízléses külső iránt. Szerintem ennek van társadalmi, gazdasági oka, aminek nehézségei miatt hazánkban az emberek depresszívek, érdektelenek. Bevallom én is szoktam néha hanyag lenni néha elgondolkodom, hogy bemegyek az üzletbe ruhákért fotózáshoz, és mit gondolhatnak, mikor azt mondom h stylist vagyok… Olyankor nagyon fáradt vagyok, gyakran nincs időm magammal foglalkozni, felveszem azt, ami a kezem ügyébe kerül, szóval mások is vannak így ezzel, lehet ez is egy oka annak, hogy „fura” look-okat látunk az utcán.
.
Melyik a legkedvesebb projekted amiről szívesen mesélnél?
Húúú, nagyon sok ilyen van, tulajdonképpen szinte mindegyik jó emlék valamiért. Amit kiemelnék, az mondjuk egy régebbi fotózás Olegékkel amit több tíz máterrel a metró vasútja és a Duna alatt követtünk el, amire volt kb másfél óránk megcsinálni és följönni onnan. Vagy volt egy eset amikor egy modellt stylingoltam, akiről miután megkaptam a fotókat, kiderült, hogy egy szupermodell (Madeleine Blomberg) és Armani meg Miu Miu reklámarc. Inkább a szituáció volt vicces, mert végig azt hittem, hogy ő is modellverseny egyik résztvevője. Minden fotózás különben emlékezetes valamiért, ráadásul nagyon szeretem az embereket akikkel dolgozom/dolgoztam egytől egyig, és sokszor nagyon jól szórakozunk munka közben, olyankor nagyon élvezetes a meló, sokat nevetünk, gyakran a fáradtság hoz ki belőlünk „furcsa” dolgokat, például mikor a modell majdnem elüti golf kocsival a stáb tagjait…:D Nem beszélve arról, hogy nagyon jó érzés látni a klasszul fölöltöztetett modelleket, legyen az civil, híresség, vagy fashion modell, számomra az a legjobb az egészben.
Jelenleg milyen munkákat csinálsz? Sok fotózáson veszel részt?
Jelenleg elég sok projecten dolgozom egyszerre, ezért sok felé kell koncentrálnom. Már javában dolgozunk Lack Magazin következő számán, emellett cd borító fotózás, hamarosan készítünk egy videoklipet a Carbonfools-nak, folyamatosan vannak modell teszt fotózások, most vettem részt Véger Fibi egyik projectjében amit Zsólyomi Norbi fotózott, nemsoká indul egy stylist tanfolyam, ahová fölkértek tanítani, illetve saját projecteken is dolgozom. Az elmúlt 2 hónap nagyon változatos és egyben fárasztó is volt, de minden percét élvezem… Mind e mellett pedig külföldre is készülök, így a portfólióm összeállításán is elkezdtem dolgozni.
Ha már a fotózásnál tartunk; a megrendelő vagy a fotós mennyire szól bele a stylingba?
Ez nagyon változó, ha mondjuk egy fotóssal először dolgozom együtt, akkor előfordul, hogy beleszól, ami nekem is hasznos, mert először rá kell éreznem az ő stílusára, képi világára, mit szeret stb. Nagyon sok fotóssal dolgoztam már, mindegyik mást kér, és ilyenkor rá kell hangolódnom arra a stílusra amit ő szeret. Ebből nagyon sokat tanulok és nagyon hasznos a jövőre nézve, mindenféle típusú emberre fölkészít, így nem érhet meglepetés, ha mondjuk, egy újabb stábbal dolgozom. Van olyan amikor abszolút nem szól bele a fotós, és teljes mértékben rám bízza a stylingot. Az fontos, hogy valamilyen visszajelzést kapjak közben, ha esetleg fotón nem úgy mutat a modell, ahogyan én elképzeltem, azt ő látja jobban, olyankor azonnal variálok valamit, hogy mind kettőnknek tetsszen. Ha nem a fotós a megrendelő, hanem mondjuk magazin, vagy cég, magán személy, alakulhatnak „extrém” szituációk, ezeket is kezelni kell… az elején tűntettem, mikor egy hozzá nem értő megrendelő beleszólt, idővel rájöttem, hogy az a lényeg, hogy neki tetsszen, úgy hogy számomra is vállalható legyen, vagy maximum nem kerül be a portfóliómba…
Csinálod a Lack Magazint ami szerintem nagyon színvonalas újság lett. Mesélnél róla?
Igen, a magazinra nagyon büszkék vagyunk, igyekszünk olyat csinálni amit a divatszakma elismer és szeret, de a laikus emberekhez is szól, akit egy kicsit is érdekel a divat… Most volt egy éve, hogy elindítottuk a magazint, Juhász Biancával és Szántó Annával kezdtük, majd fölkértünk olyan szakembereket is mint Fazekas Ricsi sminkes, aki a beauty rovatot vezeti, vagy Viszlay Márk akinek több fotósorozatot is köszönhet a magazin, illetve még sokan mások. A lényeg hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek is, akiknek nincs lehetőségük máshol megmutatkozni. A Lack egy olyan innovatív negyedévente megjelenő szakmai magazin, mely határozottan, de elengedhetetlen alázattal igyekszik egyfajta iránytűként szolgálni a magyar divatért tenni akarók, a magyar divat területén dolgozók számára.
Véleményt mondunk,hogy ízlést formáljunk, lelkesítünk, hogy lendületet adjunk, kérdezünk, hogy tanuljunk és hogy ezt a tudást önzetlenül megosszuk másokkal is, párbeszédet kezdeményezünk a fejlődés, a haladás érdekében és bizony néha kritizálunk a szakma és a jóízlés érdekében. A Lack három fő témára fókuszál, ez a divat a smink és a fotó. Célunk e három terület közötti, szigorúan szakmai alapokon nyugvó őszinte kapcsolat megteremtése, egy új látásmód kialakulásának elősegítése. Célunk a magyar kreatív szakma magas színvonalú reprezentálása a nyomtatott sajtóban, ahol az ifjú tehetségek éppen úgy teret kapnak, mint a szakértők.
A fiatalok végre mutathassák meg, mit tudnak és a szakma hazai kiválóságai pedig bizonyítsák be, hogy igenis létezik magyar divat, ami nemzetközi színvonalú. A Lack hiányt jelent. Azt a hiányt, űrt hivatott betölteni, mely jelen esetben az őszinte párbeszéd és önzetlen együttműködés hiányában gátja annak, hogy a Magyar divatot a nemzetközi színtéren is méltán elismerjék.
Mik a terveid a jövőre nézve? Külföldi munkák esetleg?
Mindenképp külföldre orientálódom, egész pontosan New York az álmom, és azon vagyok, hogy minél hamarabb kijussak. Korábbra terveztem, hogy kiutazom, viszont mindig adódik valami munka vagy project ami miatt csúszik a dolog, de szeretnék mihamarabb elutazni ha nem is végleg, de tanulni, inspirálódni olyan dolgokat látni és tapasztalni amikre itthon nincs lehetőség. Tudom, nem mindig végződik happy end-el a külföldön való szerencsepróbálás, de igyekszem optimistán hozzáállni és lehetőleg a legkitartóbb lenni…
