
Most Zsókát kérdeztük meg, milyen modellnek lenni. A magyar modellek egyre népszerűbbek a fashion világában, nem is csoda, hisz nagyon szépek. Zsóka érdeklődése nagyon sokrétű a modellkedés mellett ékszereket is készít.
Hogyan, és mikor határoztad el, hogy modellkedni szeretnél?
Erős túlzás lenne elhatározásnak nevezni a dolgot, inkább úgy mondanám, belecsöppentem és sodródtam. Hol jó irányba, hol kevésbé. Egészen korán lehetőségem adódott kipróbálni magam modellként, azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal gyűjtöm a tapasztalatokat.
Van -e esetleg kedvenc modelled, akire felnézel?
Rengeteg az izgalmas karakter, de talán Natalia Vodianovát tudnám kiemelni. Benne nem csak a modellt látom.
Nem csak a modellkedés érdekel a divatszakmán belül, hanem a tervezés is. Mesélnél róla?
Néhány éve találtam rá a kommunikációnak erre az útjára – illetve azt hiszem magamra ezen az úton. Viszonylag rövid időn belül ismerkedtem meg a legkülönbözőbb technikákkal, a textileken át a fémek világáig. Persze bőven van még rácsodálkozni- és tanulnivaló. Az utóbbi időben főként naturális témájú ékszerekkel foglalkozom, melyek Melancholia by ZsN név alatt futnak.
Általában van az a sztereotípia, hogy a modellek sokat sanyargatják magukat, hogy megfelelő alakjuk legyen. Szerinted ez mennyire igaz?
Eddig két típussal találkoztam. Vannak azok a lányok, akik megfelelő minőségű és mennyiségű táplálkozással és mozgással vigyáznak az – amúgy is kifogásolhatatlan – alakjukra. Sajnos vannak, akik úgy gondolják ez nem elég. Nagyon fontosnak tartom mind a modellek, mind pedig az ügynökségek oldaláról a maximális figyelmet, hogy a normális mentális kontroll megmaradjon, mert előbb-utóbb minden visszaüt, és bizony a leggyönyörűbb ruhák mögül is ordít, ha valami nem egészséges.
Van esetleg kedvenc divatfotósod, akivel szívesen együtt dolgoznál, ha úgy hozná a sors?
Inkább témák, helyszínek vannak, amik megmozgatnak.
Mi a kedvenc divatmagazinod?
Őszintén szólva könyv párti vagyok. Magazinokkal főként online találkozom – most épp az Instutie Magazine a favorit.
Mit gondolsz a magyar divat szakmáról? Mint modell, hogyan látod alakulóban ezt a szakmát Magyarországon?
Azt hiszem, végre elindult valami az utóbbi években – ha mást nem, megfelelő kapcsolatteremtés terén mindenképp. Öröm látni a nemzetközileg egyre inkább elismert magyar tehetségeket, ugyanakkor itthon még mindig bőven akad mit tanulnunk a „nagyoktól”- első sorban nyitottságot.
A magyar modellügynökségekkel kapcsolatban, milyen tapasztalataid vannak?
Több ügynökségnél megfordultam már, a legkülönbözőbb profilokkal. Fontos eldönteni, hogy az ember pontosan mit is vár ettől a szakmától, mennyi energiát tud és akar belefektetni, és ennek megfelelően lehet válogatni az ügynökségek közül. Így nem lehet nagyon melléfogni.
Mi a kedvenc színed?
A sötétebb tónusokat kedvelem. A színeket a feketében megbújva.
Kedvenc divatházad, márkád?
Nagyon inspiráló számomra Alexander Mcqueen teljes munkássága, illetve Gareth Pugh formavilága.
Van esetleg hazai brand akiket nagyon szeretsz?
Általában kollekciókba szeretek bele, nem nevekbe.
Merre jártál eddig külföldön modellkedni?
Főként Olaszországban és Ausztriában dolgoztam.
Mi az álmod?
Megtapasztalni az ébredést…