1. Home
  2. Art
  3. /
  4. Design
  5. Interjú Nyiri Dávid styliszttal
Interjú Nyiri Dávid styliszttal

Interjú Nyiri Dávid styliszttal

0
0

Egy fiatal feltörekvő styliszt szeretnék nektek bemutatni, aki nem olyan régóta foglalkozik evvel a szakmával, de annál inkább lenyűgöz mindenkit a munkáival. 

Mindig is sytlist akartál lenni? Milyen indíttatásból döntöttél a szakma mellett?

Nyilván az ember 7 évesen inkább repülőgép pilóta vagy elnök szeretne lenni. Tinédzserként kezdtem el jobban odafigyelni az öltözködésemre a gimnáziumi időszak alatt. Gondosan választottam ki ruháimat, nem csak úgy kikapkodtam azt, ami először a kezembe került. Két okom is volt, hogy ezt a szakmát válasszam, az első az egyik kedvenc magazinom, a másik pedig hogy ruhaboltban dolgoztam, és rájöttem, hogy ezzel komolyabban kellene foglalkoznom.

A werk akadémián tanultam, igazából egy tanár volt rám hatással, ő pedig Kiss Szilárd, aki egy igazi régi motoros ebben a szakmában. Azok között volt, akik elsőként kezdtek el evvel foglalkozni, és ekkor még az embereknek fogalmuk sem volt, hogy mi az, hogy stylist..

.
Mit jelent számodra a fashion, milyen többletet tudott neked adni?

Sablonosan hangzik, de számomra ez egy önkifejezési forma. Bár nyilván a megjelenés sok mindent elárul egy személyről; zenei ízlés, akár vallási- és nemi hovatartozás, de nem mindenki öltözködik tudatosan.

Emellett pedig a divatmagazinok editoriáljai is fontosak számomra. nagy százalékban a high fashion, az életben megvalósíthatatlan álomvilág, de én ezt szeretem, és érdeklődéssel követem az ilyen anyagokat. Bár bevallom, nem az én asztalom a szürreális editorial megvalósítása, mert nem az én stílusom.


Mióta foglalkozol ezzel a szakmával?

Komolyabban lassan több mint egy éve. Rengeteg modell tesztfotózáson, divatanyagfotózáson, 1-2 kampányfotózáson és egy könyv fotózásán vettem már részt. Fashion videó az ami még kimaradt és nagyon szeretnék.

.
Mi szokott inspirálni?

Nagyon sok minden! A környezetem, az emberek, egy jó zene, egy jó film. Szinte bármi. Sokszor fordul elő, hogy ülök a villamoson, valami kósza ötlet előbukkan és tovább morfondírozom rajta, majd feljegyzem.

.
Vannak e olyan emberek akiknek a munkái hatással vannak rád? Példakép?

Példaképem nincsen, mert nem szeretnék túlságosan belemerülni egy stylist munkájába, nehogy hasonlóvá válljanak a munkáim. Viszont akikre mindenképp felnézek: Toth Ali és Virag Aniko páros. Imádom is a magazint, és elképesztő amit azzal a magazinnal művelnek.

Mi a kedvenc fashion magazinod?

Több is van.. Szabad sorolni? 🙂 The room, Dazed and confused, Nylon és Marie Claire…

.
Melyik a legkedvesebb projekted amiről szívesen mesélnél?

Huhh.. A legkedvesebb talán a nemsokára megjelenőAnna Amelie kampányról, amit Viszlay rk fotózott. Sosem volt alkalmam együtt dolgozni ilyen elismert és régóta szakmában levő emberekkel mint Mark, illetve Fazekas Ricsi (make up artist). A létező anyagok közül pedig a januári HG anyagunk Csoboth Edinával, a Nightcall, ami a fashionising.com kezdőoldalán volt egy napig (kb 5-6 kezdőanyag van, ami 20 mp-kent változik, de a nigthcall volt a legeslegelső anyag)

Mikor vagy elégedett?

Csak is akkor vagyok elégedett, ha a stábom is 100%ig elégedett saját munkánkkal, valamint a publikum is.

Mi a véleményed a magyar fashion szakmáról? Merre haladunk? Van- fejlődés?Mennyire van egyáltalán itthon divatélet?

Szerintem nagyon jó, sőt… Aliék messze vitték a the room hírnevét, nem könnyű utánuk magazint létrehozni. Fashion élet is abszolút van, talán inkább a fiatalok (18-26) körében, illetve azok körében, akik megtehetik, hogy felvásárolják a marni kollekciót egész méretsorban!

Mik a terveid a közel, valamint a távolabbi jövőben?

Egy biztos, a terveim között van egy top secret megvalósítás, amiről nem beszelnék. A másik pedig külföldre (köztük is Párizs, London és New york érdekelne) való kijutás, persze ez idők kérdése.