1. Home
  2. Art
  3. /
  4. Design
  5. Interjú Verebics Ágnes festőnővel

Interjú Verebics Ágnes festőnővel

0
0

Verebics Ágnes fiatal és tehetséges festő meséli el nekünk hogyan látja a világot. A Képzőművészeti egyetemen végezte tanulmányait 2006 ban. A hús és az emberi test témái foglalkoztatják a művésznőt.

Mindig is festő akartál lenni?

.

Gyerekkoromban sokminden érdekelt a filmtől kezdve a rúdugrásig persze az utobbihoz semmi tehetségem nem volt, iszonyú lusta is voltam, de elképzeltem hogy én leszek a világ leghíresebb rúdugrója. A festészetet kb. 12 éves koromtól gondoltam igazán komolyan , és persze volt egy tudatos neveltetés édesanyánktól, a nővérem is képzőművész.

.

Hol sajátítottad el a szakmád csínját- bínját?

.

A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába jártam itt már volt egy elég erős alapképzés , utána rögtön a Képzőre felvételiztem festő szakra. Semmi okom nincs panaszra,. Nekem mázlim volt , Tölg-Molnár-Zoltán és Kis-Tóth Ferenc osztályán végeztem jó mesterek voltak, és az emberek akikkel bekerültem az festő szakra nagyon erős, elhivatott arcokból álló csapat volt, sokat tanultunk egymástól..megvoltak a hatások oda-vissza..

Mi az ami inspirál?

Néha a legbanálisabb tárgyak, amiket bolhapiacom szedek össze. Zsákmányállatok, amit a fehér macskám gyűjt össze: pl.vakondok ,néha egy lefojtott kinzó belső gyötrelem amit másképp nem is tutnék feldolgozni ..sokminden

.

Milyen témák érdekelnek?

.

A HÚS, az emberi test mindenképp, a legutobbi sorozatom fekete állatok fekete alapon, amit egy sumátrai kakas hívott életre.

.

Mi a kedvenc színed? “szűszanyakék “/ Giotto féle /

.

Vannak esetleg olyan emberek, példaképek, akár a szakmában akikre nagyon felnézed?

Shirin Neshat, Hajas Tibor, Leni Rifensthal…Stanislav Lem

.

Mennyire figyeled a többiek alkotói munkásságát, hogy mit csinálnak a kortársművészek?

.

Figyelem valamennyire, de főleg azoknak a munkáit ismerem akik velem együtt vagy felettem végeztek a képzőn. A nemzetközi színteret is ismerem valamennyire, de persze jobban kéne tudnom mi zajlik a világban, mostanában kissé befordultam.

.

Voltak esetleges mélypontjaid, amikor azt mondtad, most feladod?

.

Mélypontok mindig vannak, talán kellenek is néha , hogy tovább tudjon az ember lépni, ha túl vagy egy ilyenen valami kitisztul, letisztul legalábbis nálam, arra nem gondolok, hogy feladom ilyenkor. Nem erőltetem a munkát, ha tehetem elutazom, élményanyagot gyűjtök, valami kell ami újra inspirációt ad ha nem tudom hirtelen feldolgozni még évek múlva is hozzányulhatok. Egyébként hit nélkül nem megy ez a szakma. biztos nem.
cheap essay
.

Mikor vagy elégedett?

.

Ha sikerül olyan munkákat létrehoznom amiben van szenvedély őszinteség a folyamat maga a fontosabb nem is a “végtermék” ha izgalommal tölt el, energiát ad miközben újabb felvetéseket, gondolatokat generál valamelyest elégedett vagyok. Teljesen elégedett sosem vagyok talán akkor nem is csinálnám. A pozitív visszajelzés is nagyon fontos.

Szenvedélyes embernek tartod e magad?

Azt hiszem igen, ez egy fontos attitűd szintén, ami talán érződik is a munkáimon és most már főleg ide próbálom összpontosítani ezt a fajta erőt, energiát.. Régebben sokkal többet csapongtam voltam már az őrület határán párszor, ha ezt az energiát inkább a munkájába rakja az ember az nagyon rosszul nem sülhet el.

.

Mi a véleményed a Magyar képzőművészeti szinttérről?

.

Sokszínű, szerintem rendben is van…Másrészt: Próbálok outsider maradni amennyire csak lehet. Nem értek egyet sok-mindennel, de nem vagyok az a harsány tüntető típus, inkább a m
unkámba rakom az energiám.

.

Milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon egy kezdő művésznek?

.

2006-ban amikor én végeztem az MKE-en egy nagy Galéria Bumm alakult ki a városban, egy egészen pezsgő, reményekkel teli időszak volt. Sorra nyíltak a galériák megtelt a Várfok a Király utca kortárs galériákkal… Volt egy feltörekvő fiatal gyűjtőréteg. Ez kb. 3-4 évig tartott most már más a helyzet, jóval rosszabb mint akkor volt. Aki teheti már a főiskolán hallgasson át külföldi Egyetemekre legjobb talán ha Németországba megy,/Düsseldorf, Berlin, Lipcse, München/ és megprobál egy ideig ott is maradni. Számomra nagyon fontos a jó műterem a környezet ahol dolgozom az emberek akik körül vesznek. Jelenleg az APA-ban foglalok műtermet, itt nagyon kedvezőek a feltételek.

.

Mit jelent számodra az alkotás?

Önmegvalósítást.

.

Mik a jövőbeni terveid, álmod?

.

Minél többet úton lenni, mintát venni a világból és felpakolni a ” boncasztalra”. Pár éve kezdtem el komolyabban a világot járni, és ezt folytatni szeretném, nagyon kitágítja a belső horizontot, és rengeteg inspirációt ad.

765qwerty765