Ez a könyv a beavatásokat vázolja fel és nagyvonalakban összegezi. Az író szerint a beavatás az emberben pszichológiailag bekódoltan él és a legalapvetőbb megnyilvánulási formája, annak az emberi vágynak, hogy át tudjuk alakítani az életünket, sorsunkat. Ezeknek a mítoszoknak, mitológiák és különféle szertartásoknak a szimbólumait bontja ki a könyv, egyfajta történelem túli üzenetet hordozva. Egyik vezérgondolata, ahogy haladunk a történelemben a modern világ felé, annál kevesebb szerepe van a beavatásnak.
Eliade elmesélése szerint pont ezért vált a kereszténység világvallássá, mert képes volt átalakulni és mindenki számára hozzáférhetővé tette az üdvözülést, így lassan megszabadult a görög és keleti vallások misztériumaitól. Hat fejezeten keresztül tárgyalja különböző nagy vallások, görög, keleti, és keresztény rítusait a sámánikus és katonai beavatások mellett, valamint a modern világ okkultista mozgalmainak az elemzésével zárja. A modern világ egyik jellegzetessége, hogy eltűntek a beavatási rítusok, a napjaink nyugati társadalmaiban megszűnt létezni. A nyugati társadalom nem akarja elismerni keresztény gyökereit, és az önmagáról alkotott kép is lassan el is tér ettől. A beavatásoknak számtalan típusai vannak, és valamikor a világtársadalmában főszerepet kaptak.
A beavatás által az újonc különböző megpróbáltatások útján egy teljesen másféle létnek örvend. A beavatás különféle kategóriában legfontosabb a serdülőkori, ami a törzs fiataljainak sokszor kötelező jellegűek. Ez a fajta beavatás egyben egy spirituális értékrendbe is bevezetés. Kapcsolatot teremt a törzs és a természetfelettivel, sokszor a felnőtté válás elsajátítása is egyben. Fokozatosan feltárul az avatandó előtt ez a mágikus világkép. A hagyományos tudás és értékrendek tárulnak fel az avatandó előtt, és egyfajta mitikus halált és újjászületést szimbolizál a beavatás. Hisz a gyerekkor vége és a felnőtté válás kezdete ez. Ez az újjászületés és feltámadás valamennyi rítusban megtalálhatóak. Az archaikus gondolkodás szerint, anélkül nem teremthetünk újat, míg az előzőt meg nem szüntettük.
Serdülőkori rítusok és törzsi beavatások a primitív vallásokban
A létállapot megváltozása vallási élmény révén jön létre. A vallástörténetben három kategóriát különböztet meg a beavatásokat illetőleg. Az első az, amin a serdülő megy keresztül. A felnőtté váláshoz sokszor kötelező a törzsben, akár nevezhetjük „törzsi beavatásnak” is. A következő beavatások már nem kötelező jellegűek. A második kategória titkos társaságokba vagy vallásos társaságokba lépésének rítusai. Többnyire csak férfiaknak, vagy csak nőknek van fenntartva. A harmadik kategória a mitikus elhivatottsággal áll kapcsolatba. Ez többnyire a sámánra vagy az orvosságos emberre jellemző, egy intenzívebb vallási élmény, és személyes is. Az utolsó két osztály nagyon közel áll egymáshoz, néha ezeknek a változatai is megtalálhatóak. Az ausztrál ifjúvá avatási rítusok meglehetősen ősiek és avatási ünnep előkészületei sok időt vesznek igénybe. Ilyen szertartás például a bora. A leggyakoribb a körülmetélés, egy fog eltávolítása, de a bőr felhasogatása és a haj kitépés is ismeretes. A lényege, hogy elválasztása az avatandót az anyától és egy elszigetelt táborban megtanítják a törzs vallási hagyományaira. Az anyától való elválás törzsenként változóan dramatikusan történik. A „legfőbb lény” szerepe a beavatásoknál sok helyen nagyon fontos. Az avatás során jelképesen megölik az újoncokat és majd feltámasztják. Sokszor nem hagyják aludni a beavatandót, ezzel is egy szellemi éberségre ösztökélik őket. A juri- uluknál az avatandót folyamatosan felrázzák. Felkészítik a nehéz életre őket. Van, ahol vizet se nagyon adnak és az étkezési tilalom is előfordul. Vannak olyan tilalmak is, hogy tilos kézzel érinteni az ételt. A beavatási próbatételek meghatározóak. A vadonban elszigetelt beavatandót a halottakkal és kísértetettekkel azonosítják. Hisz van, ahol úgy tartják, hogy mint az állatokhoz hasonlóan a hallott lelkei se esznek kézzel, de ez nem csak a hallottal való azonosítás egy jelképes formája, hanem a bébi korszakkal is. Ausztráliéban az avatandókat csendre intik, de vizuális tilalmak is léteznek, amikor az avatandók például csak a lábuk elé nézhetnek. Ami minden beavatási felnőtté válás rítusban benne van az a halál és a feltámadás élménye, és egyfajta feltárásban van része, ahol szembesül a világmindenség lét és a világ szentségével.
Ifjúavatási rítusok és törzsi beavatások a primitív vallásokban
Ausztráliában ahol nem szokás a metszőfog eltávolítása ott a körülmetélés a szokás. A körülmetélés Afrikában de még Dél- Amerika egyes részeinél is ismeretes. Serdülőkori avatásként elég sok helyen elterjedt. Ausztráliában, mint másutt azt tartják, hogy a körül metélést nem is az emberek hajtják végbe, hanem a démonok. A beavatási szertartásokon isteni lényeket idéznek meg. Vannak ahol az újoncnak a beavatás során új nevet adnak. A beavatandási forgatókönyv egyre kidolgozottabbá válik. Már a Kongó környékén drámai halál rítusok vannak. A tíz és tizenkét éves fiukkal megitatnak valamit amitől elájulnak és az őserdőbe viszik őket körülmetéltetni, és mikor felébrednek mintha nem emlékeznének eddigi életükre. Drámai struktúrát vesznek fel egyes ifjúavatási rítusok. Amikor a fiúk visszajönnek, úgy viselkednek, mint az újszülöttek, nem beszélnek, és fordítva veszik kézbe a tárgyakat. Afrikában sokféle beavatási rítussal találkozhatunk. Itt is főszerepet kapnak a drámai elemek, van hogy az avatandók bátorságát teszik próbára. Félelmetes harcosokkal találkoznak itt és megtalálhatóak a maszkok használatai is. Az állarcosok szó szerint rettegésben tartják a falut. Ezek heves érzelmeket váltanak ki, félelmet és rettegést. Minden rítus szent kinyilatkoztatást foglal magában. A szentség mindenki számára elérhető még az asszonyok számára is. Ennek az élménynek egyre magasabb és magasabb síkja van, ami már nem hozzáférhető mindenki számára, ahogy nem mindenkiből lehet sámán. Ezeknek különböző fokozatai vannak.
A serdülőkori rítusok a titkos kultuszokig
A női beavatásokat kevésbé tanulmányozták, mint a férfiakét, így kevés dokumentum áll a rendelkezésre e téren. A serdülőlányok beavatásai kevésbé elterjedtek, mint a fiúkéi és kevésbé kidolgozottak és nem annyira brutálisak és félelmetesek és többnyire egyénileg történik. A női beavatás az első menstruációval kezdődik. Felkészítik a lányokat a női létre, hogy teremtővé váljon és kioktatják a világmindenség iránti felelősségre. A női rítusok szorosabban kapcsolódnak a vérhez, mint a férfiaké. Ünnepélyesen bemutatják a lányt, hogy nővé érett. Gyakran kunyhókba különítik el a lányokat. Egyes népeknél különböző fokozatai vannak. Az első menstruációval kezdődik, és a
z első terhességgel folytatódik, elmélyül. A női beavatásoknál szorosan kapcsolódik a nemiség misztikus kapcsolatához. A női beavatás egyfajta periodikus megtisztulás, termékenység, gyógyító erő, átalakulás és az ebből létrejött új létmódnak az asszonnyá válásnak elfogadásáról szól. Nagyanyához és a földanyához tartozó kultuszok számos mítoszban szerepelnek, ezekhez olyan beavatások tartoznak ahol az avatandó szimbolikusan magzattá változik. Az újjászületés misztériuma, a bráhmanikus beavatásoknál is megvan.
Egyéni beavatások és titkos társaságok
Van egy olyan beavatási téma ahol hős nélkül hatol be az anyaméhbe, hogy magzatállapotba jusson vissza, de ez a változat rendkívül veszélyes. A maui nagyanya, Terra Mater ölébe hatolni annyi, mint lemenni az alvilágba. Az alvilágban szembesülnek pokoli szörnyekkel, alvilági lényekkel, démonokkal, ahol próbatétel előtt állnak. Itt beavatási mitológiával van már dolgunk. A beavatási mitológia a rítusokkal szemben sokszor érdekesebbek, mert mítosz tárja fel legteljesebben a vallásos ember mély, és öntudatlan vágyait. A Nagy khthonikus Anya gyakran Halál istennőként jelenik meg, aki fenyegető és támadó vonásokat mutat. Ilyen rettenetes nőalak Temes vagy Lev-hev-hev aki a halott lelkét egy barlang sziklánál várja. Előtte egy labirintusszerű ábra van rajzolva, ha nem találja meg könnyűszerrel az utat az asszony felfalja. A labirintusnak több célja van, azon kívül, hogy megtanítsák a holtaknak a lakhelyükre vezető utat, a halál utáni próbatétellé is válik, mert veszélyekkel teli az átkelés. Malekulán veszélyes női princípiumot például a Rák asszony is megtestesít két hatalmas ollójává, amely nyitott állapotban a női nemi szervre hasonlít. A Nagy Anya ölébe való visszatérés mitikus témája eléggé összetett. Többnyire a mítoszokban a hős átkelése az órásnő hasán és kijutása a száján egy újra megszületéssel egyenlő, de maga az átkelés egyáltalán nem könnyű. A szörny hasában a halottak megemésztődnek, és újra megszületve jönnek ki, és amikor kiokádja a szörny, másodszorra is megszületnek. A Kalevalában a bölcs Vejnemöjnen elutazik a holtak országába, Tuinelába. Itt a túlvilág leánya elnyeli és amikor leér a hősünk a gyomrába csónakot épít és hevesen evezget a gyomrába mire az felkavarodik és kihányja a tengerbe. Az ehhez hasonló mitikus témák rendkívülien elterjedtek, különösen Óceániában. Ennek a pokolra szállásnak a beavatási értelme az az, hogy akinek ezt a hőstettet sikerül véghezvinnie, az nem fél többet a haláltól és ugyanakkor valamilyen szinten a teste hallhatatlanná válik. Ez a Gilgames óta elég sok hősi eposznak a beavatási célja. Nagyon fontos még azt is megjegyezni, hogy az túlvilág a tudás és a bölcsesség színtere is egyben, és a halottak ismerik a jövőt és a túlvilág ura mindentudó. Bizonyos sagákban a hős azért megy le az alvilágba, hogy bölcsességre tegyen szert, megszerezze a titkos tudást. Vejnemöjnen sem tud befejezni egy mágikus csónakot mert hiányzik hozzá három szó, ezért elmegy egy híres varázslóhoz, Anteróhoz, az óriáshoz, aki hosszú esztendőkön át mozdulatlan révültségben mint egy sámán ült és annyira nem volt tudatában, hogy a szakállában madarak fészkeltek, és vállán fa nőt. Vejnemöjnen az óriás szájába pottyan és le is nyeli, de amikor óriás gyomrába ér, vas öltözéket kovácsol magának, és megfenyegeti az óriást eddig ül ott, míg meg nem kapja a csónakja befejezéséhez a három szót. Vejnemöjnen hús vér alakban teszi meg azt, hogy elhagyja a testét és alászáll a túlvilágba, amit a sámánok csak révülés által. Sokszor a másvilágot nehezen megközelíthető helyként mutatják be mitológiák. Leküzdhetetlen veszélyekkel néznek szembe, mivel a másvilág egy olyan hely, amit csak a szellemek és spirituális entitások számára elérhető. A másvilág nem csak a holtak országát jelenti, hanem bármilyen elvarázsolt vagy csodálatos birodalmat és az isteni világot éppúgy. A Föld Anya belsejébe vezető út maga túlvilág kapuját is jelképezi. Ezek a mítoszok és szimbólumok az egyéni beavatásra utalnak, gyakran előfordulnak a hősi mitológiákban, mesékben. A harcosok és a sámánok beavatása egyénileg történik. Ezekben a mítoszokban egy archetipikus forgatókönyvvel találkozhatunk. A férfitársaságok elterjedtebbek, mint a női társaságok. Az író megemlít pár beavatást a férfi és a női társaságoknál, ugyanezen a mitológiai szálon.
Katonai és sámánbeavatások
A germánoknál volt egy olyan katonai társaság, akik nagyon erősek tartottak, mint az állatok, a medve vagy a bika, farkas. őket berserkrek- nek nevezték. A Xnglinga saga egyik nagyon híres részében Odint mellvért nélkül mutatják be, olyan erősek voltak, mint egy medve, és pajzsukat harapdálták és lemészárolták az embereket és se vas se acél nem állította meg őket. Ezt a fajta harci őrületet a t berserker őrületnek nevezték. Igazából ezek a harcosok medve bőrbe bújtak, aki medvévé vagy farkassá tudtak változni, az az mágikusan azonosultak az állattal. Sajátos beavatási próbatétel elé néztek és ezáltal váltak emberré. A chattusokról írja Tacitus, hogy nem vágta le a jelentkezők haját és szakállát se míg meg nem ölt egy ellenséget. De ez a szokás nem csak itt fordul elő, a taifalusoknál az ifjúnak egy vaddisznót vagy egy medvét kellett megölnie és a herluiknál fegyvertelenül kellett harcba szállnia. Ezeken a próbatételeken a jelentkező átvette a vadállat életmódját és így rettentő harcossá vált, és úgy viselkedett, ahogy ragadozó állat. Így szert tett a húsevők mágikus erejére ezáltal emberfelettivé vált. A Voelsunga saga megőrizte számunkra a berserker beavatások néhány tipikus próbatételének emlékét. Siegeir király nem tisztességes módon elfogatja és láncra veri a Voelsungokat a kilenc sógorát és mindegyik felfalja egy nőstény farkas egyedül csak Sigmundot nem, akit húga, Signy ravaszsága ment meg. Sigmund elrejtőzik az erdő mélyén egy kunyhóba, ahol húga gondoskodik róla és várja, hogy elérkezzen a bosszú ideje. Signy első két fia eléri a tíz éves kort elküldi Sigmundhoz, hogy tegye őket próbára. A bátyja kideríti, hogy gyengék és gyávák és tanácsára húga megöli őket. Vérfertőző kapcsolatukból fiú születik, Sinfjoetli és mikor betölti a tízedik életévét, anyja hozzávarrja bőrét a ruhájához és a fia ezt szó nélkül tűri, és majd letépi róla ruhát a bőrével együtt és megkérdezi érzett e valamit, majd azt feleli erre anyjának a fiú hogy egy Voelsungnak ilyesmitől a szeme se rezzenne és akkor elküldi Sigmundhoz és ugyan annak a próbatételnek veti alá, mint az előző két fiút. Az első próbatétel, hogy kenyeret kell sütni és a zsákban, amiben a liszt van és egy vipera is tanyázik. Amikor Sigmund hazatér a kenyér várja már őt, és megkérdi a fiút nem e talált valamit a lisztben. Erre azt válaszolja, rémlik, hogy volt valami lisztben, de rá se hederített bedagasztotta úgy ahogy volt. Sigmund magával viszi a bátorságpróba után az erdőbe. Egy napon két farkasbőrt találnak egy kunyhó falára akasztva. A Két királyfi farkassá változott és minden tíz napban tudják levenni a farkasbőrüket. Sigmund és Sinfjoetli felölti ezt a bőrt, de nem tudják levenni magukról, és halják a farkas ordításokat és értik is a farkas beszédet. Különválnak, és megbeszélik, csak akkor hívják egymást segítségül, ha több mint hét férfival van dolguk. Egy nap Sigmund segítségül hívja Sinfjoetlit és minden támadóját megöli. Egy másik alkalommal Sinfjoetlit támadja meg tizenöt férfi, de nem hívja segítségül Sigmundo
t. Majd váratlanul Sigmund rátámad Sinfjoetlire és torkába harap, de hamar sikerül meggyógyítania magát, majd végül visszatérnek a kunyhóhoz, hogy megszabaduljanak a farkasbőrtől, és amikor elérkezik a pillanat a bőrt tűzre vetik. Ez az epizód vége Sinfjoetli beavatásánál, most már megbosszulhatja a Voelsungokat. A beavatási motívum itt mindenféleképpen bátorságpróba és a fájdalom kibírása, amit egy mágikus farkassá változás követ. Ez a fajta mitologikus elem sorban megtalálhatóak az Indoeropia körében. A testvériség tagjai rettegésben tartják az avatatlanokat és az asszonyokat. Egyfajta rabló életmódban élnek. Az afrikai leopárd társaságoknál is találkozhatunk állattá válással, de a közép ázsiai nomád török-mongoljai számára is a ragadózók voltak a példaképek. Dzsingisz kán mitikus őse egy szürkefarkas volt. A berserkereknél ez az állati harci hév titokzatos, embertelen és ellenállhatatlan erő, őrjöngésük démonian hatott. Ezt a lángoló energia kirobbanását más sagák is gyönyörűen illusztrálják. A sámánok hasonlóan a harcosokhoz túlfűtöttek, de már kifinomultabbak és ezt az energiát alapvetően egy magasabb létállapotba helyezik. A sámán, a kovács vagy a harcos magasabb rendű léttel bír. A sámán szót nagyon tág értelemben is használják. Ezekbe beletartozik Észak és Közép –Ázsiában és Észak Amerikában kifejlődött primitív társadalmakban kifejlődött orvosságos emberek, varázslók egyes kategóriái is benne vannak. Sámánná lehet válni spontán elhívatatás révén, a sámáni hivatal örökletes átadásával, személyes elhivatottságból, ritkábban a törzs akaratából. Bármi is volt a kiválasztási módszer csak akkor ismerték el, ha megkapta a kettős oktatás, ebbe beletartozik egy eksztatikus természetű, ami álmok, látomások és transzok által jön létre. A másik hagyományos sámán technikák elsajátítása. Itt olyan dolgokat kell tudni, mint a nemzetségek mitológiája, szellemek nevét és funkcióját is. Az avatás sokszor nyilvános és nagyon gazdag rituálét foglal magában. A könyv részletesen tárgyalja ezeket a beavatási rituálékat.
Beavatási motívumok a nagy vallásokban
A primitív vallásoknál sokkal összetettebbek, azok a vallások amit érint a könyv és sok helyen India kivételével szinte mind kihaltak. Az eleusziszi rítusokról vagy a görög keleti misztériumokról nincs, közvetlen tanúvallomásunk ezért messze vagyunk attól, hogy mélyen ismernénk őket. Az ókori beavatásokról csak egy részét ismerjük, és sokszor ezek másodkézből vannak, a keresztény szerzők feljegyzéseiből ismerjük. Ennek ellenére, ami miatt még is beszélhetünk az ókori beavatásokról, az azért van, mert egy-egy beavatási forgatókönyvet sikerült rekonstruálni. Idáiban mind a három kaszt számára kötelező ifjú avatási rítus az upanajáma, melynek segítségével az avatandó a bráhman-ban születik meg, ezáltal dzsídzsá-vá kétszer születetté válik. A Földközi tenger vallásaiban három nagy kategóriával találkozunk, de nem egy történeti korban. Amikor Róma vagy Görögország belép a történelembe, az ifjúvá avatási rítusok fokozatosan vesztik el azt a fajta misztikus vallási aurát ami az őstörténeti korban övezte őket. A Görögországban már jóval megszelídültebben maradtak meg az ifjúsági rítusok, már nem hordozzák azt a fajta drámai jelleget, de az emléke megmaradt ezeknek az ősi beavatásoknak, például Thézeusz hősmondájában. A túlvilágra valóutazásra a tengerbe való ugrása, behatolás a labirintusba, Ariadnénak elrablása, és ezek mind – mind egy ősi rítus származékai. A mitológiákban sokszor egy ősi rítus továbbéléséről van szó. De ismerjük Lükurgosz hírhedt spártai neveléséből adódó fájdalom való tűrést, ami szint úgy hasonlít ezekre az ősi beavatási próbákhoz, és a farkassá változás mitológiáját itt is megtaláljuk. Igen jelentős szerepük volt a görög művelődéstörténetben az eleusziszi misztériumoknak, a dionüszoszi rítusoknak, az orphizmusnak is. Istenmítoszra alapulnak az eleusziszi misztériumok és a dionüszoszi szertartások is. Eleusziszban amikor megérkezett Perszephonénak az elrablásának híre félbeszakadtak a táncok, és elkezdték keresni Perszephonét és amikor Héliosz megmondta hol van az istennő megint kitört a boldogság, újra táncoltak és szólt a zene. Az őskereszténység beavatási elemei egy új vallási közösségbe vezette be a megtérítendőt, ami méltóvá tette őt az örök életre. Kr. e 150 és Kr. után 300 között Szíriában és Palesztinában létezett egy nagyon elterjed keresztelő mozgalom. A rituális fürdőket és kereszteléseket már az esszéniusok is gyakoroltak, és a keresztényektől eltérően, ezeket a kultikus fürdéseket rendesen megismételték. Ezt nem csak esszéniusok hanem más zsidó mozgalmak is ismerték. A másik kultikus cselekedett a szentáldozás, amit Jézus az utolsó vacsoránál vezetett be. A szentáldozás révén az Úr testéből és véréből részesül a keresztény. A misztériumokban gyakoriak voltak a rituális lakomák. A keresztényeknél a szentáldozás megszenteli a hívőt. Nagyon fontos az öröm és az újdonság érezte, a kereszténységben az újat Krisztus feltámadása adja és az öröm ennek a bizonyosságából fakad.
Jézus története és élete, nem egy beavatási forgatókönyv, hanem egy „jel”. És a feltámadás új korszakot nyitott a történelemben, hisz Jézus Messiás volta az ember szellemi átalakulása és a világ teljes megújhodását szimbolizálta. Constantinus uralkodása alatt a kereszténység végső győzelmével az kereszténység univerzális vallássá válik. Végleges győzelme véget vetett a misztériumoknak és a beavatási gnózisoknak. A népszokásokban és játékokban valamennyire tovább éltek Európában. A modern világ már nem ismer hagyományos típusú beavatást. Az igaz, hogy a kereszténységben fennmaradtak bizonyos beavatási elemek, de már nem tulajdonítunk nekik beavatási értéket. Bizonyos, hogy manapság több okkult szekta, titkos társaság, hermetista, neosprituális mozgalom
létezik. Ezek az okkult társaságok már a 16. században is megjelentek, amik tetőztek a 18. században. Mindenkorban és mindenidőben megtalálható lesz, hisz az ember pszichológiailag is vonzódik ehhez. A mai modern világban minden titkos és ezoterikus társaságnak vannak belépési rítusai és beavatási szertartásai. A modern emberben már csak főként a tudatalattijában élnek ezek a beavatási elemek. Ezt igazolja számtalan irodalmi mű vagy képzőművészeti alkotás és filmek is ahol a hősnek újjáalkotó megváltó próbatételekben van része.
Kaposvár