Interjú Orr Mátéval

 Orr Máté sokak kedvence, és egyre nagyobb népszerűség is övezi a fiatal festőt. Képein érződik a reneszánsz festészet hatása. Érzékenyen ötvözi a finom részleteket a homogén egyszerű felületekkel, amivel mesébe illő hangulatot tud teremteni a néző számára.

Az állat ábrázolás mióta az ember képábrázolási módszerekhez folyamodott már létezett. Jung felismerte ezeknek a fontosságát, hogy az állatok archetípusokat jelölnek. Ezek többnyire az ösztön világunk jelképei, ami mindenkiben ott bujkál. Talán ezért is sokak számára kedves ez a fajta festői világ.

Miért pont ebbe a szakmai irányba orientálódtál?

A családomban nagyon sok a képzőművész, úgyhogy már gyerekkoromban sem volt idegen ez a pálya. A szüleim zenei általánosba járattak, aminek a végén komolyan felmerült, hogy zenei pályára menjek, cselló szakra. Végül mégis a tervezőgrafika szakra mentem a Kisképzőbe, de a tervezőgrafika tervező részénél jobban érdekelt az önálló képalkotás, úgyhogy az egyetemen már a képgrafika szakon tanultam tovább. Három év után mentem át a festő szakra, Nagy Gábor osztályába. Ezt azóta is nagyon jó döntésnek tartom. Azt gondoltam, hogy a festészetben sok olyan képalkotási lehetőség van, ami a grafikában nincs meg,  és szerettem volna ezeket megismerni. Most nyáron fejeztem be az egyetemet, azóta az Ari Kupsus Gallery támogat, és rengeteget tesz azért, hogy tovább foglalkozhassak a festészettel.

Ki, vagy mi volt rád a legnagyobb hatással? Van-e olyan ember, akit példaképednek tekintesz?

Nagyon sok ember munkája meghatározó a számomra. Egyszer láttam egy természetfilmet, amiben a hangyák úgy mentek át valami árok vagy szakadék fölött, hogy egy csomó hangya összekapaszkodott és egy hidat képeztek, a többiek pedig rajtuk másztak keresztül. Azt hiszem, én hasonlítok egy ilyen hangyára a hangyahíd tetején. Rengeteg időben és térben egymástól távoli ember munkája kellett ahhoz, hogy én most ezt csináljam, amit csinálok. Ebből a tömegből nehéz egy valakit kiválasztani. De akinek a munkái kiskoromtól kezdve folyamatosan a kedvenceim, az Hieronymus Bosch. Paul Klee azt írta, hogy szerinte nem érdemes egy festő műveiről összességükben véleményt alkotni. Ha példát keresünk, mindig egy-egy művet érdemes vizsgálni. Én ezzel teljesen egyetértek, így nem tudok olyan embert mondani, akit abszolút példaképnek tekintenék.

A munkáiddal mit szeretnél kifejezni?

Ez egy nagyon összetett dolog. Egyrészről minden képnek megvan a saját koncepciója és indítéka. Ez nagyon változatos lehet. Például van egy festményem, a címe Elephant&Castle, ami egy londoni metrómegálló és városrész neve is egyben. Ez nagyon tetszett nekünk a barátnőmmel amikor ott jártunk. Tulajdonképpen ez a szóösszetétel volt az alapja egy olyan asszociációs folyamatnak, aminek az eredménye ez a kép.

Másrészről van egy közös vonása a képeimnek, ami inkább a megjelenésükben érezhető, és a látás folyamatával van kapcsolatban. A látás alapvetően két nagy részből áll. Az egyik az optikai kép létrejötte és érzékelése, a másik ennek az értelmezése. Ezek – az esetek nagy részében – együtt hozzák létre a látásélményt. Viszont különböző helyzetekben különböző arányban működnek. Én ezt használom ki a képeimen. Olyan vizuális hatást próbálok elérni, ami a néző számára nem olvasható rutinszerűen és így képes próbára tenni a valósága valóságosságát. Legyen az vélt vagy valós.

Milyen jellegű problémák merültek fel az életedben? Voltak -e nehezebben kezelhető időszakok? Sokan a művészetet mély vívódásnak élik meg.

Ez az mély vívódás elég drámaian hangzik, de azért van benne valami. Volt egy olyan fordulópont, amit nagyon fontosnak tartok. Már egy éve jártam a festő szakra, amikor úgy éreztem, hogy nagyjából meg tudom csinálni technikailag amit szeretnék, csak valami jó motívum vagy téma hiányzik. Ez egy borzasztó érzés.  Szerencsére akkor pont úgy alakult, hogy több időt töltöttem külföldön, halasztottam az egyetemen is. A viszonyom a dolgokhoz elég sokat változott. Akkor voltunk Londonban is, ahol a National Galleryben láttam a Wilton diptychont, ami nagyon tetszett. Részben ennek a képnek a hatására gondoltam úgy, hogy megpróbálok olyan témákat festeni, amik elsősorban nekem izgalmasak, amik nekem tetszenének, ha valaki más csinálná őket. Ez egy jó ötlet volt.

Milyen visszajelzéseket kapsz? Hogyan éled meg az esetlegesen negatív kritikákat?

Szerencsére sok kiállítási és sajtómegjelenési lehetőséget kapok, ez mindenképpen pozitív visszajelzés. A festészetnek szerintem van olyan része, amiről egyszerűen nem lehet objektív véleményt mondani, így vitatkozni sem érdemes róla. Nem gondolom, hogy van abszolút megkérdőjelezhetetlen jó vagy rossz kép. Általában egyébként a jó kritikát jobban fogadom, mint a rosszat.

Grafikusnak vagy inkább festőnek tartod e magad?

Inkább mindkettőnek, de ha választani kell, akkor festőnek. Szerintem a fotó, a grafika és a festészet eléggé hasonló gondolkodásmódot igényel. Az eredmény mindhárom esetben egy kép, amiket hasonló módon fogad be a néző. Amikor dolgozom, nem választom külön, hogy épp grafikusként vagy festőkent gondolkodom-e a készülő képről. Ami fontos különbség, hogy a féstmény készítése közben közvetlenebb a kapcsolat a művel, több lehetőség van a változtatásra. Számomra festeni élvezetesebb.

Gyakran illusztrálsz-e könyveket? Melyik volt a kedvenced?

Az igazság az, hogy még csak egy könyvet illusztráltam teljes egészében (Jólesz György: A széttört mese),  de elég gyakran készítek illusztrációkat gyerekek számára magazinokba. Általában azokat szeretem a legjobban ahol állatokat vagy állatfejű embereket lehet ábrázolni. Legutóbb egy vízilovat festettem (Csengery Kristóf: A víziló fogyókúrája című verséhez, ami a Szitakötő folyóirat Tavaszi számában jelent meg), azt hiszem most ez a kedvencem.

A munkáidat hol tudjuk megtekinteni, vagy van e mostanában kiállításod, ahol, eltudunk érni?

A képeim megtalálható a blogomon, http://mateorr.blogspot.com. Élőben pedig két lehetőség is van erre februárban:

Február 24-ig látható a Dráma a konyhában című kiállításom az Ari Kupsus Galleryben (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 23/b).

A Vasárnapi ebéd című válogatás pedig a Café communications Collage Galériájában (1037 Budapest, Seregély utca 3-5.).