Ezek a hatalmas kő építmények elbűvölik az embert, és különös kérdéseket ébresztenek fel bennünk, vajon mit jelenthetnek, milyen kultikus szerepük volt a megalhitikus szerkezeteknek. Nem lehet elmenni, kérdés és csodálat nélkül Stonhenge, vagy Carnac kősorai mellett, és megdöbbenünk mérnökeik tudásán.
Ezek a különös építmények az Atlanti-óceán partvidékén végig előfordulnak, ami magába foglalja, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Anglia partjai, Írország, Dánia, Svédország vidékeit is.
Sokban hasonlítanak, de azért eltérések vannak. A megalith kultuszt a régészek szerint a földközi tenger keleti részéről érkezett gyarmatosító népek terjesztették el.
A megalithok az újkőkor földművelésre alkalmas területein találhatók.
A megalithikus építményeket három fajtáját különbözetik meg. Az első a menhír (alsó breton nyelven; men =kő és hir= hosszú), ami egy nagy hosszan magasba nyúló kő, függőleges helyzetben van a földben.
A második féle a cromlech (kelta crom=kör, görbe és lech= hely), ami egy körbe vagy félkörbe elhelyezett menhírek csoportja. Van, hogy több sorban is állnak, mint pl.: Carnacban. A menhírek közül az egyik legkiemelkedőbb és a Stonhenge, ami Salisbury mellett található. De még Avebury kőköreit is meg kell említeni.
A harmadik típus a dolmen (breton nyelven doll= asztal, men = kő), ami egy hatalmas kőlap, ezt több felállított kő tart olyanformán, hogy egyfajta zárt kamrát, asztalt alkot. A dolment eredetileg földhalom takarta, ezek igazából sírhelyek voltak.
Vannak olyan dolmenek (Nyugat Európa, Svédország) amit fedett folyosóvá alakítottak, amelyekhez előcsarnokszerű, tetőlapokkal védett, hosszú bejáró vezetett. A falakat gyakran díszítik, például Los Millares-ben ahol száz fedett folyosóból álló temető városra bukkantak.
Ezek a dolmenek igen jelentős halotti kultuszra utalnak. Egyes sírhelyek akár 100 vagy több halott nyugvóhelyéül is szolgált. Hozzá kell tenni ezek népek akik építették, egyszerű fa kunyhókba, vagy mulandó, szerény építményekben laktak, de halottaiknak hatalmas kőből épült építményeket emeltek. Olyan tekintélyt mutató művek ezek amik tartósak, és dacolnak az idővel.
Jelképessége a kőnek egyértelmű. A szikla, a kő a végtelenséget, az idő állandóságát jelképezi, ami végeredményben egy romlatlan állapotra utal, ami már sorstól független létezési síkra emelkedett. Változatlan és halhatatlan a kő.
Az emberi létezés törékeny és ugyan úgy múlékony, mint a fölműves ember növényei, osztozik az ember a gabona ciklikus sorsában. Megszületik, él és meghal. Az örökkévalóságot és az erőt csak halál révén lehet elérni. A Földanya keblére visszatérnek a holtak, és ezáltal ők is vetés sorsra jutnak. A halott és a kő eggyé válik, így lesznek hatalmasok és elpusztíthatatlanok. Az utódokat védelmezni, és segíteni fogják az elhunyt szellemek lelkei. Ezzel szemben más népek elképzelései mezopotámiaiak, hettiták, zsidók, görögök a halottak továbbélésével kapcsolatba, az elhunytak szellemei szerencsétlen árnyak.
A megalithok építői számára nem elválasztható az élők és halottak világa. Egyes szertartások során, „rituálisan egyesülnek” az Ősökkel. A szertartások felvonulásokból, táncokból, és adományokból álltak, majd ezek után rituálisan ételt, italt fogyasztottak sírok között.
A menhírek egyfajta „testhelyettesítők” voltak, hisz a holtak lelkét foglalták magukba. Ezeket a testeket az örökkévalóság számára emelték, az ősök szellemei kővé változnak és ezáltal, új romlatlan testbe költöznek.
Vannak menhírek amiket ember alakokkal díszítettek. Valószínűleg a dolmenek falaira rajzolt stilizált alakok és spanyolországi sírokban feltárt idolok, szobrocskák az ősöket ábrázolták. Hiedelmeik szerint az ősök sírhelyeik hajlékát képesek voltak időnként elhagyni. Kilyukasztott kövek, melyekkel a sírokat elzárták, mind- mind a „lélek lyukai”, az a hely, ahol a lélek távozik, ezáltal az élőkkel való érintkezést, perbeszédet tették lehetővé.
A menhírek a halál utáni létezés eszmékkel állnak kapcsolatban. Arra szolgálnak, hogy megvédjék túlvilág felé utazásban a lelket és örök életet biztosít azoknak is, akik még életükben felállítják, nem csak azoknak, akik számár haláluk után emelik. Halottak tiszteletet és bizalmat élveznek, az ősök szellemeinek hatalmuk van, és ebben a hatalomban az élők is osztoznak, és ezt a kapcsolatot rituálisan biztosították.
Ezekhez a kövekhez szexuális jelentést is társítottak. A menhír fallikus jelkép, aminek megtermékenyítő szerepe lehet. Eben még hittek a század elején a parasztok. Például: Franciaországban az asszonyok mikor gyereket akartak, hosszanti irányba végig csúsztak a kövön, vagy a kőhöz dörzsölték a hasukat.
Hatalmat adtak a kőnek, és kimeríthetetlen érő forrásává vált, így halottak termékenység, bőség uraivá lettek.
Fontos szertartási központ pl.; Carnak ahol 250X500 m négyszög területén 800 megalith található. Ezek kiemelt fontosságú központok, ahol ünnepeken táncos felvonulásokat rendeztek és valószínűleg több ezer ember vonult a tömegben amit a hallott kultusszal lehet a kapcsoltba hozni. De még híres szertartási központ a Stonhenge-i cromlech, ez egy sírhalmokkal teli mező közepén áll, ami eredeti formában szentély volt.
Olyan céllal építették, ami által biztosítsák az ősökkel való párbeszédet. A városok is egy-egy szent hely köré épültek. Ez a szakrális tér a „Világ közepe”, ami kiváltságos hely, ahol egy különleges kapcsolat jön az éggel és földalatti világgal, szellemekkel, istenekkel.
Egyes vidékeket, mint például Franciaország, Ibéria félszigeten és másutt is egy Nagy istennő kultuszára bukkantak. Amiben talán a legkifejezettebb Málta szigete. Itt tizenhét templomot tártak fel, de számukat többnek gondolják. Valószínűleg a széles teraszok a szentély előtt, felvonulási rítusok mozgás teréül szolgálták. A templomok falait csodálatos féldombormű csavarminták (spirálisok) díszítették. Előkerültek kőszobor leletek, ami oldalukon fekvő asszonyokat ábrázolnak, de van egy ülő asszony is, ami az egyik legszenzációsabb mindközül. Meg kell említeni, hogy ez egy igen fejlett kultusz volt, ahol állatáldozatokkal, szülési és jósoló rítusokkal, gondosan megtervezték és napi szinten gyakorolták őket. De itt is a halottkultusz játszotta a főszerepet.
Nagyon figyelemreméltó a Hal Saflieni nekropolisza, amit ma Hypogeumnak hívnak. Több sziklába vájt termet fedeztek fel, ahol 7000 ember csontjaira bukkantak rá. Az itt talált fekvő szobrok születési rítusra utalnak. A falakat, más megalithikus rendszerhez hasonlóan itt is díszítés és faragás festés jellemzi. Ezek helységeket csakis a papok és beavatottak céljait szolgálták.
Hypogeum egyszerre volt nekropolisz és kápolna. A templomokba nem találtak sírokat. A máltai szentélyek alaprajzának körvonala egyedülállónak tűnik, a régészek „vese alakúnak” írják le őket. A templomokat tető fedte és az alaktalan termek elég sötétek voltak. Az oda belépő a „föld belseje” tér be, ahol az alvilági istennő méhébe találja magát. Ezek a sziklába vájt sírok anyaméh formájúaknak is lehetne nevezni. Halottakat visszahelyezése a Föld testébe, egy új élet az „istennő testébe”.
Az Ibéria félsziget és Nyugat Európa dolmenjeinek és menhírjeinek falain más mágikus- vallásos jelek és jelképek is láthatók. Pl: sugárzó nap, fejsze jele (ami a viharistenhez kapcsolódik), Kígyó, az élet jelképe és a szarvas.
Ebben a meglitikus halottkultuszban részben szerepet játszik a leszármazási rend is. Az ősök kultusza határozott fontosságú. Valószínűleg a sírok nemeseké vagy családfőjéé lehetet. A megalitikus építményeket inkább templomhoz kell hasonlítani, mint egyéb építményhez. Ezek teremtettek kapcsolatot élők és holtak között. Úgy gondolnak rá, hogy örökkévalóvá teszi azoknak a személyeknek mágikus tulajdonságait, akik számára épült, ezzel biztosítva az emberek, az állatok és aratás sikeres kimenetelét, bőségét. Emlékműveknek is szolgálnak. A holtak a faluban visszalátogatnak, nem csak az élők használják őket. Az ember azt reméli, hogy az ő neve, is kővé válik, és az utódokk emlékeznek majd nevükre és hősteteikre. Halottak kivételes hatalmat éleznek. A kő a megkövült emlékezet biztosít.
A betagne-i megalitikus sírok már Kr.e.: 4000 elött épültek Angliában és Dániában Kr.e. 3ezer előtt. A Wessexi kultúrával egyidős az az Mükéné előtt létezett. Egyetlen központból terjedt el a Földközi tengervidékéről. Megelőzi az Égei kultúrát. A Stonhenge-et körül belül Kre 2100 építették és 1900-ben volt az utolsó átépítés ugyan így Máltán traxienbeli templommal és Saflieni nekropoliszával ami Kre 2000 előtt ért véget. A térség ahol a megalithok találhatók szertartások táncok, áldozatok helye, de ezen kívül társadalmi termékenység fókuszpontja egyben. Örökkévalóság eszméjét a kövekkel azonosított vagy ezekhez társított ősök felmagasztalásán keresztül valósult meg.
A látványos sírok lerombolhatatlan emlékműveik őseinknek, nagy rejtélye és ereje, elbűvölő hatása a sziklatömbök gigászi méreteik által csodálatra késztet minket. Ezek az eszmék csak néhány alkotásban valósultak meg teljesen, fejeződtek ki tökéletesen.
forrás: Mircea Eliade: Vallás hiedelmek és eszmék története